auto maximo

2004. szeptember 7.
http://www.grandprix.com/

Úgy is hívják: La Pista Magica – a varázslatos versenypálya –, és mihelyst megérkezik az ember a régi, monzai királyi parkba megérti, hogy miért. A hely szelleme a fák között rejtőzik. Az épületek legendás alakokról és hősökrők regélnek, nagy versenyekről és rémísztő balesetekről. A ember hátán pedig a hideg futkos az izgatottságtól, amely a tifosikból, a Monzába sereglő Ferrari szurkolók ezreiből árad, akik minden évben eljönnek, hogy láthassák a maranellói vörös autókat. Számukra nincs lehetetlen; valami kis varázslat mindig segíti őket. A világ versenypályái közül ezt az egyet mindenképpen érdemes meglátogatni, hogy találkozzunk a versenyzőket körüllengő megtestesült szórakozással és izgalommal.

A rossz pontokat el kell felejtened – bár sok van belőlük. A közlekedés rémes, a zsebtolvajok szorgosak, a rendőrök lusták, vagy őrültek, vagy nagyon ritkán valahol e két véglet között. A rajongók már a kapuknál megőrülnek, gúnyolódnak a rivális szurkolókkal – még kődobálás is előfordul.

De menj csak ki az erdőbe, hogy láthasd a fatörzseket, amelyekbe a rajongók szögeket vertek, hogy a legjobb nézőhelyekre mászhassanak; maradj fenn velük éjszaka, nézd, hogyan táncolnak a pályán a versenyt megelőző éjjel, és akkor kezded megérteni őket. Ha láttad John Frankenheimer 'Grand Prix' című mozifilmjét, akkor ismered Monzát – nem sokat változott azóta. Ez az a hely, ahol Jean-Pierre Sarti Ferrarija irányíthatatlanná vált az ovál pálya döntött kanyarjában, és a fák között az alsó pályarészre zuhant. Ez az a hely, ahol James Garner a célegyenesben állt a versenyt követő nap reggelén, a győzelméről merengve. A kamera fokozatosan és fenségesen az ég felé fordul....

De többről szól ez mint a szenvedély vagy a történelem; Monza maga a hősiesség. Ha elég sokáig üldögélsz a Formula 1-es paddockban, akkor hallani fogsz olyat is, hogy a Formula 1 unalmas. De sétálj csak végig a sáros erdei ösvényeken a Lesmo kanyarokig és soha többé nem gondolsz ilyet.

A pálya építési munkálatai 1922 februárjában kezdődtek, miután Vincenzo Lancia és Felice Nazzaro versenyzőcsillagok letették az első alapköveket. Két nappal később azonban a helyi konzervatív erők leállították az építkezést, amit a 3500 munkás csak májusban tudott folytatni. A 10 km hosszú pálya július végére készült el. Csodálatos lett. Akkoriban – Brooklands és Indianapolis mögött – ez még csak a harmadik állandó versenypálya volt. A szeptemberben rendezett első futamot Pietro Bordino nyerte egy Fiattal. Egy héttel később már az első Olasz Nagydíjat rendezték, amire 150 ezer ember látogatott ki. Ismét Bordino nyert. Ekkortól kezdve szeptember második hétvégéje Monza hétvégéje.

Az eredeti pálya később különboző okok miatt többször is át lett építve, de az alapvető tulajdonságai megmaradtak. Az eredeti Fiat teknőt 1955-ben cserélték le a félelmetes magasított változatra (ez látható ma is), amit viszont csak néhány évig használtak, mert a versenyzők a veszélyességére hivatkozva bojkottálni kezdték. Állj csak fel a teknő tetejére, és rögtön tudni fogod, hogy miért vesztették el hidegvérüket még a bátrak legbátrabbjai is! És ahol ilyen nagy a sebesség, ott mindig történnek balesetek is.

Az 1955-ös szörnyű Le Mans-i katasztrófáig Monzában történt a legcsúnyább baleset: Emilio Materassi 1928-ban a boxutcával szemben törte össze Talbot-ját, megölve saját magát és 27 nézőt.

1933-ben az élmezőny három tagja (az opera-imádó Giuseppe Campari, az általa támogatott Baconon Borzacchini és a cseh arisztokrata, Sztaniszlasz Csajkovszkij gróf) halt meg egyazon a hétvégén.

1955-ben a sportág kiválósága, Alberto Ascari egy Ferrari sportautó kormánya mögött vesztette életét tesztelés közben, abban a kanyarban, amely most a nevét viseli. Senki sem tudja, hogy mi történt.

1961-ben Wolfgang von Trips, egy Jim Clarkkal való ütközés után a tömegbe gázolt. A németen kívül még tizenhárman haltak meg.

1970-ben Jochen Rindt úton volt világbajnoki címe felé, amikor egy fékhiba miatt Lotusa a Parabolica falába rohant. Rindt meghalt mielőtt kórházba vihették volna.

Nyolc évvel később az Olasz Nagydíj rajtja végződött egy mindent rombadöntő balesetben, miközben az első kanyar felé igyekvő versenyzők a pozícióért küzdöttek. Ekkor Ronnie Peterson veszette életét. Hosszú a lista, hosszabb, mint bármelyik más pályáé; kivéve Indianapolist.

Ezek mellett volt azonban jónéhány hihetetlenül hősi momentum is. 1956-ban Peter Collins világbajnoki győztes pozícióban volt Lancia-Ferrarijában, de 15 körrel a cél előtt egy tervezett boxkiállás során átadta az autót csapat- és vetélytársának, Juan Manuel Fangionak, engedve ezzel, hogy az argentin szerezze meg a bajnoki címet. Collins azt mondta, hogy lesz még alkalma nyerni máskor.

Monzában volt Niki Lauda 1976-os visszatérése is, alig néhány héttel a nürburgringi, súlyos égési sérüléseket okozó balesete után. Ez a rémült, épp csak felépült, égési sebekkel csúfított ember felülkerekedett félelmein és legendává vált.

Ha átlapozod a rekordok könyvét, láthatod, Monza még mindig – és valószínűleg örökre – a valaha futott leggyorsabb GP helyszíne, valamint a legszorosabb befutóé is: az 1971-es Olasz Nagydíjon Peter Gethin Ronnie Peterson mögül kiugorva mindössze 1 századmásodperccel előzte meg a svédet egy 241 km/h átlagsebességű verseny végén. Az utolsó volt ez a nagy monzai száguldások sorában, még mielőtt beépítették a sikánokat.

1988-ban Monzában történt, néhány héttel Enzo Ferrari halála után, hogy Ayrton Senna egy rosszul sikerült manőver végén (Jean-Louis Schlesser Williamsét próbálta lekörözni), kicsivel a cél előtt a kavicságyban végezte. Így abban az évben először és egyedüliként nem egy McLaren autó nyert, hanem Gerhard Berger és Michele Alboreto Ferrarija lett az első, egy elképesztő kettős győzelmet aratva. Varázslatos volt, nincs rá más kifejezés.

Monza hírneve leginkább a Nagydíjakból ered, pedig a pálya sokáig más nagy versenyek helyszíne is volt, köztük a híres Monza Lotteriájé, melyen fiatal pilóták kaphattak egy kicsike dicsfényt, és talán esélyt egy Nagydíjon való indulásra. A 'Monza 1000' sportautóverseny egy másik klasszikus esemény volt; olyan történetekkel, amelyek csakis Monzában eshetnek meg. 1985-ben a futamot, 800 km után meg kellett állítani, amikor az élmezőny egy, az úton keresztben fekvő hatalmas fatörzshöz érkezett. Hans Stuck volt az, aki próbálta meggyőzni versenytársait, hogy próbálják elmozdítani az akadályt és folytassák a futamot.

Monza volt a helyszíne 1957-ben és 1958-ban a hírhedt 'Europe vs. America' (Európa Amerika ellen) versenyeknek, melyek 'The Races Of The Two Worlds' (Két világ versenyei) néven váltak ismertté, és ahol IndyCar autók csatáztak Formula 1-esekkel.

Bárhová megy az ember Monzában történetekbe botlik – még a sátortáborban is. Ezek egyikében vert tanyát Frank Williams is, még a kezdeti szerény években, amikor egy Ferrari sportautó a tesztelés során áttörte a védőfalat és a sátra mellett ért földet.

A pálya fokról fokra fejlődött, ahogy a Formula 1 megkívánta, de hál'istennek a nagy monzai főtribünök megmaradtak eredeti, 1938-as állapotukban, szemtanúivá válva így a park elképesztő eseményeinek. 1945-ben például szövetséges katonák töltötték meg, a célegyenesben felvonuló harckocsik parádéját figyelve. Az ember csak reménykedhet benne, hogy sohasem bontják el, csakúgy mint a két oldalán álló Pirelli-tornyokat.

Ezek egyikének tetején állva – ha sikerült rávenned valakit, hogy felengedjen –, egy tiszta napon ráláthatsz a Curva Grandéra (mögötte, északon az Olasz-Alpokkal), a régi Monza fák közé kanyarodó döntött kanyarjára; és olyan közel kerülsz a mennyországhoz, amilyen közel csak egy versenypályán lehet.

Varázslat.

http://www.monzanet.it/
http://groups.msn.com/Circuitsofthepast/welkom.msnw
http://www.planetek.it/