2004. szeptember 21.
http://www.grandprix.com/
A motorépítő céget 1959-ben Mike Costin (COS) és Keith Duckworth (WORTH) alapította a Ford Motor Company támogatásával, és a hatvanas évekre már elismerésre méltó eredményeket értek el a versenymotorgyártásban.
Mindközül a leghíresebb motorjuk a háromliteres DFV volt, amely 1967 júniusában rögtön megnyerte első futamát, a Holland Nagydíjat, majd később további 154-et. A motor még 1982-ben is versenyben volt a Formula 1-ben, míg egyéb változatai – mint a DFX és a DFY – a világ más sorozataiban voltak sikeresek. (Ezek mellett a Cosworth 1968-ban megépítette a kiemelkedően sikeres BDA-t, amely még mindig használatos a klubversenyeken.)
Ezután a – northamptoni St. James Mills Road-i központjukban készített – turbófeltöltéses Ford V6 Formula 1 motorral folytatták sikereiket.
Az 1970-as évek végén a Cosworth az UEI része lett, 1980-ban pedig a Carlton Communications vásárolta fel immár az UEI egységeként. 1990 márciusában a szervezet a Vickers PLC kezébe került.
A Vickers-korszak kezdetben nem volt kimondottan sikeres, de Chris Woodmark 1993-ban induló dinamikus irányítása alatt az agresszívebb hozzáállás meghozta gyümölcsét: Michael Schumacher és a Benetton 1994-es világbajnoki győzelmet aratott. A Benetton ezután a Renault-val szerződött, a Ford pedig viszontagságos időket élt át a Sauber csapattal. 1996 végén az új Stewart Grand Prix csapattal kerültek kapcsolatba és egy új V10-es motort építettek.
A Stewart-Ford program nem aratott nagy sikert és a Vickers is kisebb hangsúlyt fektetett a Cosworth cégre, amely így eladásra került. 1998-ban a Volkswagen leányvállalata, az AUDI AG vásárolta meg, egy másik Vickers részleggel, a Rolls Royce Motor Cars-szal együtt. Az év végén a német vállalat a Ford Motor Company-nak adta el a Cosworth Racinget, amely azóta a Ford cég Premier Performance részlegeként működik, motorokkal látva el a Jaguar Racing és egyéb csapatokat.
2004 őszén a Ford eladásra kínálja a Cosworth csoportot, és a Jaguar csapatot is kivonja a Formula 1-ből.
http://www.cosworth.com/
http://www.fordracing.net/
Connaught Engineering
2007.09.09. 20:34 | amax | Szólj hozzá!
2004. augusztus 30.
http://www.grandprix.com/
A híres mérnökcsaládból származó Kenneth McAlpine 1950-ben alapította a Connaught csapatot Rodney Clark és Mike Oliver mérnökök együttműködésével. Műhelyüket egy Send nevű kisvárosban nyitották meg Surrey-ben, Woking határában. Első munkájuk egy sportautó volt, de 1951-re úgy döntöttek, hogy egy négyhengeres, két literes Lea-Francis motorral hajtott autót építenek.
z autóval 1951 júliusában maga Oliver mutatkozott be Ruffort Stakes-ben, a nottinghamshire-i Gamston Repülőtér kifutópályáin, egy hónappal később pedig McAlpine szerzett vele második helyet a boreham-i Daily Mail Trophy-n. Az 1952-es évadra már több nagyívű tervük is volt a gyári csapattal és az eladott autókkal. A gyári autókat McAlpine, Clark, Ken Downing és mások vezették. Jól teljesítettek a Brit Nagydíjon, ahol Downing, Eric Thompson és Dennis Poore mind az első tízbe minősítették magukat az edzésen. A versenyen Poore negyedikként végzett, míg Thompson ötödik lett. Downing azon a nyáron indult még a Holland Nagydíjon is, míg Mike Hawthron a skóciai Turnberry-ben állt rajthoz egy kisebb versenyen, amit meg is nyert. Az autók az olasz Nagydíjon tűntek fel legközelebb, de immár sikertelenül, habár Downing később, még azon az őszön megnyerte a Madgwick kupát Goodwoodban, majd októberben Poore, McAlpine és Oliver állt együtt a dobogóra Charterhallban egy kisebb versenyen.
Az autók olyan meggyőzően teljesítettek 1952 versenyein, hogy felkeltették a belga Johnny Claes figyelmét is, aki az 1953-as évre vásárolt is egy autót, amelyet sárgára (a belga nemzeti versenyszínekre) festett és több európai futamon is indult vele. A gyári csapat Roy Salvadorit és John Coombost nevezte, míg a magánzók száma a brit Rob Walkerrel emelkedett, aki Eric Thompson részére vásárolt egy autót (amit később Tony Rolt is vezetett.) Az International Trophy-n Salvadori Hawthorn Ferrarija mögött a második helyen végzett, míg Rolt harmadik lett. Majd ahogy telt a nyár Rolt futamok sorozatát nyerte meg: Crystal Palace, Snetterton, Oulton Park, Thruxton, később Tompson is sikereket aratott. McAlpine is tovább versenyzett és meg is nyert is kisebb futamot Snettertonban, de ennek ellenére a gyári csapat kevéssé volt sikeres, habár Stirling Moss is vezette az egyik autót a Holland Nagydíjon. Bira herceg (Prince Bira) szintén vendégeskedett a csapatban, de a nemzetközi siker igen csekély volt. Claes harmadikként végzett Pau-ban, míg Bira hetedikként ért célba a Brit Nagydíjon. Augusztusban, a charterhalli futamon Ron Flockhart csatlakozott a gyári csapathoz, Salvadorival második és harmadik helyen végeztek. Az Olasz Nagydíjon Jack Fairman társult Salvadori és McAlpine mellé, majd indultak Modenában is. Az évet Salvadori győzelemmel zárta, Goodwoodban megnyerte a Madgwick Kupát.
Az 1954-es új Formula 1-ben a Connaught csapat úgy döntött, hogy a magánzókat részesíti előnyben, így több csapat is indult autóikkal, több-kevesebb sikerrel. A leggyorsabb általában Don Beauman volt Sir Jeremy Boles autójában, de a Crystal Palace-en Peter Collins volt a jobb Rob Walker gépével; a második és a harmadik helyen végeztek.
Az év vége felé Clark megtervezte a Connaught Type "B"-t, amelybe már 2,5 literes Alta (nem Alfa!) motorokat szereltek. Az autó Goodwoodban, a Glover Trophy-n mutatkozott be Rolt vezetesével, aki aztán kiállni kényszerült, de Beauman egy régi "A" típussal harmadik lett. Az év során a "B" típust tovább fejlesztették, de az "A" típusok továbbra is jó eredménnyel versenyeztek. Beauman közben meghalt egy sportautó-balesetben Írországban, így a júliusban rendezett London Trophy-n a negyedik helyezett, 22 éves fogorvoshallgató, Tony Brooks volt a leggyorsabb Type "A" versenyző. Ezután néhány kisebb helyezést szereztek a brit futamokon, mígnem a csapat szokatlan döntést hozott, és több autót is indított október végén a pescarai - Formula-1-es pontversenyben nem számító - futamon. Az öt gyári Maserati és a két Gordini jelenléte ellenére Brooks megnyerte a versenyt közel egy perc előnnyel, megszerezve ezzel 1924 óta az első brit konstruktőri győzelmet a kontinensen.
Az 1956-os évad azonban kiábrándító volt, bár egy sor gyári pilóta - Archie Scott-Brown, Jack Fairman, Desmond Titterington, Ron Flockhart és Stuart Lewis-Evans - próbálta a legjobbat nyújtani. Scott-Brown és Titterington második és harmadik lett az International Trophy-n, Fairman pedig negyedik a Brit Nagydíjon. Flockhart az év legjobb eredméynét hozva harmadik lett az Olasz Nagydíjon.
1957-ben Lewis-Evans és Fairman mellé Ivor Bueb érkezett, de az eredmények már nehezebben jöttek. Bueb harmadik volt ugyan Pau-ban, Lewis-Evans és Fairman első-második volt a Glover Trophy-n, de a legjobb világbajnoki eredmény Lewis-Evans negyedik helye volt Monacóban. Ezek után már nem indultak az autók. A csapat kifogyott a pénzből, az év végére pedig a gyár is bezárt.
Két autót Lewis-Evans menedzsere, egy bizonyos Bernie Ecclestone vásárolt meg, és 1958 elején be is nevezte néhány futamra, de már nem voltak versenyképesek. Ecclestone, Paul Emery és más pilóták is próbálták versenyre minősíteni magukat, de a Brit Nagydíj után már nem is neveztek versenyre.
Emery azért befejezte ugyan a "C" típus megépítését, amelyet még Clark tervezett, de eladta az amerikai Bob Saidnek. Said az 1959-es Egyesült Államok Nagydíján indult vele Sebringben, és bár versenyre minősítette magát, a futam első körében kiállni kényszerült. Az autó módosított változatával Said utoljára az 1962-es Indianapolis 500-on is próbálkozott.
http://www.nmsi.ac.uk/
http://8w.forix.com/
http://www.grandprix.com/
A híres mérnökcsaládból származó Kenneth McAlpine 1950-ben alapította a Connaught csapatot Rodney Clark és Mike Oliver mérnökök együttműködésével. Műhelyüket egy Send nevű kisvárosban nyitották meg Surrey-ben, Woking határában. Első munkájuk egy sportautó volt, de 1951-re úgy döntöttek, hogy egy négyhengeres, két literes Lea-Francis motorral hajtott autót építenek.
z autóval 1951 júliusában maga Oliver mutatkozott be Ruffort Stakes-ben, a nottinghamshire-i Gamston Repülőtér kifutópályáin, egy hónappal később pedig McAlpine szerzett vele második helyet a boreham-i Daily Mail Trophy-n. Az 1952-es évadra már több nagyívű tervük is volt a gyári csapattal és az eladott autókkal. A gyári autókat McAlpine, Clark, Ken Downing és mások vezették. Jól teljesítettek a Brit Nagydíjon, ahol Downing, Eric Thompson és Dennis Poore mind az első tízbe minősítették magukat az edzésen. A versenyen Poore negyedikként végzett, míg Thompson ötödik lett. Downing azon a nyáron indult még a Holland Nagydíjon is, míg Mike Hawthron a skóciai Turnberry-ben állt rajthoz egy kisebb versenyen, amit meg is nyert. Az autók az olasz Nagydíjon tűntek fel legközelebb, de immár sikertelenül, habár Downing később, még azon az őszön megnyerte a Madgwick kupát Goodwoodban, majd októberben Poore, McAlpine és Oliver állt együtt a dobogóra Charterhallban egy kisebb versenyen.
Az autók olyan meggyőzően teljesítettek 1952 versenyein, hogy felkeltették a belga Johnny Claes figyelmét is, aki az 1953-as évre vásárolt is egy autót, amelyet sárgára (a belga nemzeti versenyszínekre) festett és több európai futamon is indult vele. A gyári csapat Roy Salvadorit és John Coombost nevezte, míg a magánzók száma a brit Rob Walkerrel emelkedett, aki Eric Thompson részére vásárolt egy autót (amit később Tony Rolt is vezetett.) Az International Trophy-n Salvadori Hawthorn Ferrarija mögött a második helyen végzett, míg Rolt harmadik lett. Majd ahogy telt a nyár Rolt futamok sorozatát nyerte meg: Crystal Palace, Snetterton, Oulton Park, Thruxton, később Tompson is sikereket aratott. McAlpine is tovább versenyzett és meg is nyert is kisebb futamot Snettertonban, de ennek ellenére a gyári csapat kevéssé volt sikeres, habár Stirling Moss is vezette az egyik autót a Holland Nagydíjon. Bira herceg (Prince Bira) szintén vendégeskedett a csapatban, de a nemzetközi siker igen csekély volt. Claes harmadikként végzett Pau-ban, míg Bira hetedikként ért célba a Brit Nagydíjon. Augusztusban, a charterhalli futamon Ron Flockhart csatlakozott a gyári csapathoz, Salvadorival második és harmadik helyen végeztek. Az Olasz Nagydíjon Jack Fairman társult Salvadori és McAlpine mellé, majd indultak Modenában is. Az évet Salvadori győzelemmel zárta, Goodwoodban megnyerte a Madgwick Kupát.
Az 1954-es új Formula 1-ben a Connaught csapat úgy döntött, hogy a magánzókat részesíti előnyben, így több csapat is indult autóikkal, több-kevesebb sikerrel. A leggyorsabb általában Don Beauman volt Sir Jeremy Boles autójában, de a Crystal Palace-en Peter Collins volt a jobb Rob Walker gépével; a második és a harmadik helyen végeztek.
Az év vége felé Clark megtervezte a Connaught Type "B"-t, amelybe már 2,5 literes Alta (nem Alfa!) motorokat szereltek. Az autó Goodwoodban, a Glover Trophy-n mutatkozott be Rolt vezetesével, aki aztán kiállni kényszerült, de Beauman egy régi "A" típussal harmadik lett. Az év során a "B" típust tovább fejlesztették, de az "A" típusok továbbra is jó eredménnyel versenyeztek. Beauman közben meghalt egy sportautó-balesetben Írországban, így a júliusban rendezett London Trophy-n a negyedik helyezett, 22 éves fogorvoshallgató, Tony Brooks volt a leggyorsabb Type "A" versenyző. Ezután néhány kisebb helyezést szereztek a brit futamokon, mígnem a csapat szokatlan döntést hozott, és több autót is indított október végén a pescarai - Formula-1-es pontversenyben nem számító - futamon. Az öt gyári Maserati és a két Gordini jelenléte ellenére Brooks megnyerte a versenyt közel egy perc előnnyel, megszerezve ezzel 1924 óta az első brit konstruktőri győzelmet a kontinensen.
Az 1956-os évad azonban kiábrándító volt, bár egy sor gyári pilóta - Archie Scott-Brown, Jack Fairman, Desmond Titterington, Ron Flockhart és Stuart Lewis-Evans - próbálta a legjobbat nyújtani. Scott-Brown és Titterington második és harmadik lett az International Trophy-n, Fairman pedig negyedik a Brit Nagydíjon. Flockhart az év legjobb eredméynét hozva harmadik lett az Olasz Nagydíjon.
1957-ben Lewis-Evans és Fairman mellé Ivor Bueb érkezett, de az eredmények már nehezebben jöttek. Bueb harmadik volt ugyan Pau-ban, Lewis-Evans és Fairman első-második volt a Glover Trophy-n, de a legjobb világbajnoki eredmény Lewis-Evans negyedik helye volt Monacóban. Ezek után már nem indultak az autók. A csapat kifogyott a pénzből, az év végére pedig a gyár is bezárt.
Két autót Lewis-Evans menedzsere, egy bizonyos Bernie Ecclestone vásárolt meg, és 1958 elején be is nevezte néhány futamra, de már nem voltak versenyképesek. Ecclestone, Paul Emery és más pilóták is próbálták versenyre minősíteni magukat, de a Brit Nagydíj után már nem is neveztek versenyre.
Emery azért befejezte ugyan a "C" típus megépítését, amelyet még Clark tervezett, de eladta az amerikai Bob Saidnek. Said az 1959-es Egyesült Államok Nagydíján indult vele Sebringben, és bár versenyre minősítette magát, a futam első körében kiállni kényszerült. Az autó módosított változatával Said utoljára az 1962-es Indianapolis 500-on is próbálkozott.
http://www.nmsi.ac.uk/
http://8w.forix.com/
Címkék: csapat
Benetton Formula
2007.09.09. 20:27 | amax | Szólj hozzá!
2005. február 5.
http://www.grandprix.com/
A ruhaipari óriás Benetton a Tyrrell csapat szponzoraként, 1983-ban került a Formula 1-be. Ezt a lépést a cég egyik alapanyagszállítója, Nanni Galli javasolta, aki maga is versenyzett korábban. A Benetton az Egyesült Államokban szeretett volna nagyobb nyilvánosságot, ezért az amerikai Danny Sullivan szerződtetését kérték. A következő évben már az Alfa Romeo csapatot támogatták, ahol a szintén amerikai Eddie Cheever volt az egyik pilóta.
Az egész éven át tartó kapcsolat végére a Benetton család illúzióit vesztette, és arra a döntésre jutottak, hogy nagyobb szerepük lenne a csapatirányításban, ha saját istállóval rendelkeznének. Ígyhát 1985 májusában megvették a szenvedő Toleman csapatot, és átkeresztelték Benetton Formulára. Az új csapat hivatalosan 1986 februárjában mutatkozott be. Technikai vezetőnek elszerződtették Peter Collinst a Williamstől, a BMW-vel motorszállítói szerződést kötöttek, Teo Fabihoz pedig Gerhard Berger csatlakozott második pilótának. Az osztrák volt az, aki októberben megszerezte a csapat első győzelmét a mexikói nagydíjon – ellenfeleit egy ügyes (Pirelli) gumistratégiával győzte le. A Benetton hatodik helyen végzett a konstruktőrök világbajnokságában.
Miután Bergert elcsábította a Ferrari, a csapat a belga Thierry Boutsent szerződtette Fabi csapattársának. A motorszállítói fronton pedig a Forddal léptek kapcsolatba. Versenyt ugyan nem sikerült nyerniük, de a csapat ötödik lett a bajnokságban. 1988-ban Fabi távozott, helyére az olasz Alessandro Nannini érkezett. Habár mindössze 39 pontot szerzett a két pilóta, a csapat harmadik legjobb lett az évadban. Boutsen az év végén elszerződött a Williamshez.
Még azon a télen a Benetton család Flavio Briatorét nevezte ki vezető igazgatónak, aki hamar összerúgta a port a vezetőség többi tagjával. Collins nagy támogatója volt Johnny Herbertnek, és 1989-re szerződtette is a fiatal angol pilótát. Herbert – valamivel azután, hogy megszületett a megállapodás – csúnyán megsérült egy Formula 3000-es balesetben, de Collins kitartott mellette. Johnny azonban az év elején még nem volt teljesen kész a versenyzésre, és bár a brazíliai bemutatkozásán a nagyszerű negyedik helyen ért célba, továbbra is a sérülésével bajlódott. Collins továbbra is mellette állt, de végül Briatore nyerte a vitát. Herbertnek távoznia kellett és nemsokára Collins is követte. Az év végén, a japán nagydíjon Nannini könyvelhetett el egy győzelmet, miután Senna eredményét érvénytelenítettek a Prosttal történt incidens miatt.
Bernie Ecclestone segítségével Briatorénak sikerült megszereznie 1990-re Nelson Piquet-t (Nannini csapattárásnak), és John Barnardot (technikai igazgatónak). A régi technikai részleg emberei ekkorra már nagyrészt elkerültek a csapattól. Joan Villadelprat érkezett még a Tyrrelltől és így egy új csapat kezdett formálódni. Nem voltak igazán versenyképesek, és az év végére beütött egy katasztrófa is: Nannini egy helikopterbalesetben súlyosan megsérült. A következő, japán futamra Piquet társa Roberto Moreno lett, és egy mesébe illő kettős győzelmet szerezték meg. Piquet-nek még a következő, ausztrál nagydíjat is sikerült megnyernie.
Ennél még többet reméltek 1991-ben, de annak ellenére, hogy Piquet szerzett egy győzelmet Kanadában, Briatore és Barnard összevesztek, majd Barnard távozott. Az évad közepén egy bizonyos Tom Walkinshaw vásárolt Benetton részvényeket, majd nem sokkal később a Barnard utódjául kijelölt Gordon Kimball helyére saját emberét, Ross Brawnt helyezte. Közben Rory Byrne és Pat Symonds tervezők is visszatértek a rövid életű Reynard F1 projectből. Walkinshow-nak sikerült gyorsan felrázni a csapatot, és miután a fiatal német Michael Schumacher mindenkire jó benyomást tett jordanes bemutatkozásával, a Benetton lecsapott rá – Morenónak pedig ajtót mutatott.
Az 1992-es évadra Schumacher mellé megérkezett Walkinshaw kedvence, Martin Brundle. Michael egyre versenyképesebb volt a B192 jelű autóban, és Spában meg is szerezte első győzelmét. A rákövetkező év küzdelmekkel volt teli, bár Portugáliában sikerült nyernie. 1994-ben azonban a Benetton B194-gyel meghatározó elem volt már az első néhány versenyen is, Ayrton Senna halála után pedig úgy tűnt, nincs riválisa a világbajnoki címért folytatott küzdelemben. Azonban sokan hangoztatták, hogy a Benetton szabálytalan elektronikus rendszereket használ, és ebből nagy vita kerekedett. Még nagyobb lett a baj, amikor Schumacher csapattársa, Jos Verstappen egy üzemanyagtöltésnél majdnem az autóban égett, és kiderült, hogy a csapat módosította a töltőrendszert. A világbajnokság azzal ért véget, hogy Schumacher Adelaide-ben kilökte a pályáról Damon Hillt.
Végül a csapat megmenekült a nyilvánvaló büntetésektől, Walkinshaw viszont átkerült a Ligier istállóhoz, amelyet Briatore még 1994 elején felvásárolt. Ez lehetővé tette, hogy Villadelprat vezesse a csapatot, Briatore pedig megtarthatta a Ligier Renault motorjait az 1995-ös évadra. A Schumacher–Benetton–Renault kombináció végül túl erősnek bizonyult az ellenfelek számára. Michael így megőrízte világbajnoki címét – ő és Johnny Herbert tizenegy győzelmet arattak. Év végén azonban Schumacher aláírt a Ferrarihoz, a Benetton pedig Jean Alesivel és Gerhard Bergerrel egyezett meg.
Schumacher nélkül a csapat csak vergődött, és – a győzelem nélküli – 1996 végén Brawn és Byrne is követte Michaelt a Ferrarihoz. Pat Symonds lett a technikai igazgató és Nick Wirth a főtervező. Az 1997-es év azonban újabb csalódás volt, annak ellénre, hogy Bergernek sikerült nyernie Németországban. Az osztrák pilóta ezután bejelentette, hogy visszavonul a versenyzéstől, és mivel Alesi úgy döntött, hogy a Saubernál folytatja, a Benetton két újoncot szerződtetett: Giancarlo Fisichellát és Alexander Wurzot.
A sikertelenség 1997 végén Briatore távozását eredményezte, a helyére David Richards érkezett. Próbálta rávenni a vezetőséget, hogy szerződjenek a Forddal, de a Benetton család nem értett egyet, és így végül 1998 októberében Richards is távozott. A csapat a huszonkilenc éves Rocco Benetton kezébe került, aki vajmi kevés tapasztalattal sem rendelkezett a motorsportban, amikor 1997 szeptemberében kinevezték csapatvezetőnek.
1998-ban és 1999-ben nem nyertek semmit. Az év végén volt ugyan egy nagyobb technikai átalakítás, de az eredményeken ez nem nagyon látszott, és a 2000-es évad elején be is jelentették, hogy a csapatot eladták a Renault-nak. A Renault Flavio Briatorét tette vissza vezető pozícióba. A 2000-es év kiábrándítóan (nem) sikerült, bár Mike Gascoyne technikai igazgató és Jenson Button érkezése ismét alakított a csapaton. A Renault 2001-re egy új típusú motorral állt elő, de megbízhatósági gondokkal küszködtek. 2002-től a csapat Renault néven indul.
1983 #3 M.Alboreto #4 D.Sullivan
1984 #22 R.Patrese #23 E.Cheever
1985 #19 T.Fabi #20 P.Ghinzani
1986 #19 T.Fabi #20 G.Berger
1987 #19 T.Fabi #20 T.Boutsen
1988 #19 A.Nannini #20 T.Boutsen
1989 #19 A.Nannini #20 J.Herbert/E.Pirro
1990 #19 A.Nannini/R.Moreno #20 N.Piquet
1991 #19 R.Moreno/M.Schumacher #20 N.Piquet
1992 #19 M.Schumacher #20 M.Brundle
1993 #5 M.Schumacher #6 R.Patrese
1994 #5 M.Schumacher #6 J.Verstappen/JJ.Lehto/J.Herbert
1995 #1 M.Schumacher #2 J.Herbert
1996 #3 J.Alesi #4 G.Berger
1997 #7 J.Alesi #8 G.Berger/A.Wurz
1998 #5 G.Fisichella #6 A.Wurz
1999 #9 G.Fisichella #10 A.Wurz
2000 #11 G.Fisichella #12 A.Wurz
2001 #7 G.Fisichella #8 J.Button
http://www.f1motor-racing.com/
http://www.historicgrandprix.com/
http://www.grandprixstats.com/
http://www.renaultf1.com/
http://www.grandprix.com/
A ruhaipari óriás Benetton a Tyrrell csapat szponzoraként, 1983-ban került a Formula 1-be. Ezt a lépést a cég egyik alapanyagszállítója, Nanni Galli javasolta, aki maga is versenyzett korábban. A Benetton az Egyesült Államokban szeretett volna nagyobb nyilvánosságot, ezért az amerikai Danny Sullivan szerződtetését kérték. A következő évben már az Alfa Romeo csapatot támogatták, ahol a szintén amerikai Eddie Cheever volt az egyik pilóta.
Az egész éven át tartó kapcsolat végére a Benetton család illúzióit vesztette, és arra a döntésre jutottak, hogy nagyobb szerepük lenne a csapatirányításban, ha saját istállóval rendelkeznének. Ígyhát 1985 májusában megvették a szenvedő Toleman csapatot, és átkeresztelték Benetton Formulára. Az új csapat hivatalosan 1986 februárjában mutatkozott be. Technikai vezetőnek elszerződtették Peter Collinst a Williamstől, a BMW-vel motorszállítói szerződést kötöttek, Teo Fabihoz pedig Gerhard Berger csatlakozott második pilótának. Az osztrák volt az, aki októberben megszerezte a csapat első győzelmét a mexikói nagydíjon – ellenfeleit egy ügyes (Pirelli) gumistratégiával győzte le. A Benetton hatodik helyen végzett a konstruktőrök világbajnokságában.
Miután Bergert elcsábította a Ferrari, a csapat a belga Thierry Boutsent szerződtette Fabi csapattársának. A motorszállítói fronton pedig a Forddal léptek kapcsolatba. Versenyt ugyan nem sikerült nyerniük, de a csapat ötödik lett a bajnokságban. 1988-ban Fabi távozott, helyére az olasz Alessandro Nannini érkezett. Habár mindössze 39 pontot szerzett a két pilóta, a csapat harmadik legjobb lett az évadban. Boutsen az év végén elszerződött a Williamshez.
Még azon a télen a Benetton család Flavio Briatorét nevezte ki vezető igazgatónak, aki hamar összerúgta a port a vezetőség többi tagjával. Collins nagy támogatója volt Johnny Herbertnek, és 1989-re szerződtette is a fiatal angol pilótát. Herbert – valamivel azután, hogy megszületett a megállapodás – csúnyán megsérült egy Formula 3000-es balesetben, de Collins kitartott mellette. Johnny azonban az év elején még nem volt teljesen kész a versenyzésre, és bár a brazíliai bemutatkozásán a nagyszerű negyedik helyen ért célba, továbbra is a sérülésével bajlódott. Collins továbbra is mellette állt, de végül Briatore nyerte a vitát. Herbertnek távoznia kellett és nemsokára Collins is követte. Az év végén, a japán nagydíjon Nannini könyvelhetett el egy győzelmet, miután Senna eredményét érvénytelenítettek a Prosttal történt incidens miatt.
Bernie Ecclestone segítségével Briatorénak sikerült megszereznie 1990-re Nelson Piquet-t (Nannini csapattárásnak), és John Barnardot (technikai igazgatónak). A régi technikai részleg emberei ekkorra már nagyrészt elkerültek a csapattól. Joan Villadelprat érkezett még a Tyrrelltől és így egy új csapat kezdett formálódni. Nem voltak igazán versenyképesek, és az év végére beütött egy katasztrófa is: Nannini egy helikopterbalesetben súlyosan megsérült. A következő, japán futamra Piquet társa Roberto Moreno lett, és egy mesébe illő kettős győzelmet szerezték meg. Piquet-nek még a következő, ausztrál nagydíjat is sikerült megnyernie.
Ennél még többet reméltek 1991-ben, de annak ellenére, hogy Piquet szerzett egy győzelmet Kanadában, Briatore és Barnard összevesztek, majd Barnard távozott. Az évad közepén egy bizonyos Tom Walkinshaw vásárolt Benetton részvényeket, majd nem sokkal később a Barnard utódjául kijelölt Gordon Kimball helyére saját emberét, Ross Brawnt helyezte. Közben Rory Byrne és Pat Symonds tervezők is visszatértek a rövid életű Reynard F1 projectből. Walkinshow-nak sikerült gyorsan felrázni a csapatot, és miután a fiatal német Michael Schumacher mindenkire jó benyomást tett jordanes bemutatkozásával, a Benetton lecsapott rá – Morenónak pedig ajtót mutatott.
Az 1992-es évadra Schumacher mellé megérkezett Walkinshaw kedvence, Martin Brundle. Michael egyre versenyképesebb volt a B192 jelű autóban, és Spában meg is szerezte első győzelmét. A rákövetkező év küzdelmekkel volt teli, bár Portugáliában sikerült nyernie. 1994-ben azonban a Benetton B194-gyel meghatározó elem volt már az első néhány versenyen is, Ayrton Senna halála után pedig úgy tűnt, nincs riválisa a világbajnoki címért folytatott küzdelemben. Azonban sokan hangoztatták, hogy a Benetton szabálytalan elektronikus rendszereket használ, és ebből nagy vita kerekedett. Még nagyobb lett a baj, amikor Schumacher csapattársa, Jos Verstappen egy üzemanyagtöltésnél majdnem az autóban égett, és kiderült, hogy a csapat módosította a töltőrendszert. A világbajnokság azzal ért véget, hogy Schumacher Adelaide-ben kilökte a pályáról Damon Hillt.
Végül a csapat megmenekült a nyilvánvaló büntetésektől, Walkinshaw viszont átkerült a Ligier istállóhoz, amelyet Briatore még 1994 elején felvásárolt. Ez lehetővé tette, hogy Villadelprat vezesse a csapatot, Briatore pedig megtarthatta a Ligier Renault motorjait az 1995-ös évadra. A Schumacher–Benetton–Renault kombináció végül túl erősnek bizonyult az ellenfelek számára. Michael így megőrízte világbajnoki címét – ő és Johnny Herbert tizenegy győzelmet arattak. Év végén azonban Schumacher aláírt a Ferrarihoz, a Benetton pedig Jean Alesivel és Gerhard Bergerrel egyezett meg.
Schumacher nélkül a csapat csak vergődött, és – a győzelem nélküli – 1996 végén Brawn és Byrne is követte Michaelt a Ferrarihoz. Pat Symonds lett a technikai igazgató és Nick Wirth a főtervező. Az 1997-es év azonban újabb csalódás volt, annak ellénre, hogy Bergernek sikerült nyernie Németországban. Az osztrák pilóta ezután bejelentette, hogy visszavonul a versenyzéstől, és mivel Alesi úgy döntött, hogy a Saubernál folytatja, a Benetton két újoncot szerződtetett: Giancarlo Fisichellát és Alexander Wurzot.
A sikertelenség 1997 végén Briatore távozását eredményezte, a helyére David Richards érkezett. Próbálta rávenni a vezetőséget, hogy szerződjenek a Forddal, de a Benetton család nem értett egyet, és így végül 1998 októberében Richards is távozott. A csapat a huszonkilenc éves Rocco Benetton kezébe került, aki vajmi kevés tapasztalattal sem rendelkezett a motorsportban, amikor 1997 szeptemberében kinevezték csapatvezetőnek.
1998-ban és 1999-ben nem nyertek semmit. Az év végén volt ugyan egy nagyobb technikai átalakítás, de az eredményeken ez nem nagyon látszott, és a 2000-es évad elején be is jelentették, hogy a csapatot eladták a Renault-nak. A Renault Flavio Briatorét tette vissza vezető pozícióba. A 2000-es év kiábrándítóan (nem) sikerült, bár Mike Gascoyne technikai igazgató és Jenson Button érkezése ismét alakított a csapaton. A Renault 2001-re egy új típusú motorral állt elő, de megbízhatósági gondokkal küszködtek. 2002-től a csapat Renault néven indul.
1983 #3 M.Alboreto #4 D.Sullivan
1984 #22 R.Patrese #23 E.Cheever
1985 #19 T.Fabi #20 P.Ghinzani
1986 #19 T.Fabi #20 G.Berger
1987 #19 T.Fabi #20 T.Boutsen
1988 #19 A.Nannini #20 T.Boutsen
1989 #19 A.Nannini #20 J.Herbert/E.Pirro
1990 #19 A.Nannini/R.Moreno #20 N.Piquet
1991 #19 R.Moreno/M.Schumacher #20 N.Piquet
1992 #19 M.Schumacher #20 M.Brundle
1993 #5 M.Schumacher #6 R.Patrese
1994 #5 M.Schumacher #6 J.Verstappen/JJ.Lehto/J.Herbert
1995 #1 M.Schumacher #2 J.Herbert
1996 #3 J.Alesi #4 G.Berger
1997 #7 J.Alesi #8 G.Berger/A.Wurz
1998 #5 G.Fisichella #6 A.Wurz
1999 #9 G.Fisichella #10 A.Wurz
2000 #11 G.Fisichella #12 A.Wurz
2001 #7 G.Fisichella #8 J.Button
http://www.f1motor-racing.com/
http://www.historicgrandprix.com/
http://www.grandprixstats.com/
http://www.renaultf1.com/
Címkék: csapat
Lotus 56B – A turbinameghajtás rövid F1-es története
2007.09.09. 20:10 | amax | Szólj hozzá!
2006. március 13.
f1technical.net
A Lotus 56B 1971-ben állt rajthoz a Team Lotus színeiben. Az autót Maurice Phillippe és Colin Chapman tervezte és Emerson Fittipaldi, Reine Wisell valamint Dave Walker vezette.
1971-ben mutatták be a Formula 1-ben, de a Lotus 56 Maurice Phillippe vezetésével már 1968-ban szerepelt az Indianapolis 500 versenyen. Colin Chapman meglátta a lehetőséget a hagyományos dugattyús motor helyett alkalmazott forradalmi turbinameghajtásban, de a projektet "hűlni hagyta" két éven át. 1970-ben azonban Chapman kapcsolatba lépett a Pratt & Whitney-vel, hogy készítsenek neki egy, a Formula 1 szabályainak megfelelő turbinamotort.
Az új, turbinahajtásos autó jónéhány tulajdonságban jelentősen eltért a hagyományos meghajtású társaitól. Legfontosabb, hogy a turbina 600LE teljesítményt adott le az akkoriban általános 425LE-vel szemben. Továbbá, a hajtáslánc egyszerűbb volt, mivel az autónak nem volt szüksége sebességváltóra és kuplungra ahhoz, hogy az összes energia a kerekekre jusson. A turbinamotor emelett kisebb és könnyebb is, mint a hagyományos dugattyús változat, ami kevesebb mozgó alkatrészt is jelent.
A turbina-ötlet majdnem elég jónak is bizonyult egy GP-győzelemhez, amikor az eső áztatta zandvoorti aszfaltcsíkon az ausztrál Dave Walker az utolsó sorból rajtolva sorra előzte ellenfeleit. Öt kör alatt a tizedik helyre küzdötte fel magát és gyorsabban körözött mint az élen álló Jacky Ickx és Pedro Rodriguez. Chapman elérhetőnek érezte a győzelmet, de csalódnia kellett, amikor Walker kicsúszott a pályáról és feladta a versenyt.
Az 56B két másik nagydíjon is részt vett – Silverstone-ban (Wisell) meglehetősen rosszul szerepelt, Monzában (Fittipaldi) a nyolcadik helyen végzett. Bár voltak tervek egy kisebb és könnyebb változat megépítésére, a Lotus 56B volt az utolsó turbinahajtásos autó a Formula 1-ben.
Megj.: Bár maga a turbinamotor könnyű volt, a nagy fogyasztás miatt az autó súlyát megnövelte a rengeteg üzemanyag.
további adatok
karosszéria: Lotus alumínium
motor: Pratt & Whitney STN 6/76
erőátvitel: négykerékmeghajtás, sebességváltómű és kuplung nélkül
abroncsok: Firestone
üzemanyag és kenőolaj: Shell
http://club.lotus.fr
f1technical.net
A Lotus 56B 1971-ben állt rajthoz a Team Lotus színeiben. Az autót Maurice Phillippe és Colin Chapman tervezte és Emerson Fittipaldi, Reine Wisell valamint Dave Walker vezette.
1971-ben mutatták be a Formula 1-ben, de a Lotus 56 Maurice Phillippe vezetésével már 1968-ban szerepelt az Indianapolis 500 versenyen. Colin Chapman meglátta a lehetőséget a hagyományos dugattyús motor helyett alkalmazott forradalmi turbinameghajtásban, de a projektet "hűlni hagyta" két éven át. 1970-ben azonban Chapman kapcsolatba lépett a Pratt & Whitney-vel, hogy készítsenek neki egy, a Formula 1 szabályainak megfelelő turbinamotort.
Az új, turbinahajtásos autó jónéhány tulajdonságban jelentősen eltért a hagyományos meghajtású társaitól. Legfontosabb, hogy a turbina 600LE teljesítményt adott le az akkoriban általános 425LE-vel szemben. Továbbá, a hajtáslánc egyszerűbb volt, mivel az autónak nem volt szüksége sebességváltóra és kuplungra ahhoz, hogy az összes energia a kerekekre jusson. A turbinamotor emelett kisebb és könnyebb is, mint a hagyományos dugattyús változat, ami kevesebb mozgó alkatrészt is jelent.
A turbina-ötlet majdnem elég jónak is bizonyult egy GP-győzelemhez, amikor az eső áztatta zandvoorti aszfaltcsíkon az ausztrál Dave Walker az utolsó sorból rajtolva sorra előzte ellenfeleit. Öt kör alatt a tizedik helyre küzdötte fel magát és gyorsabban körözött mint az élen álló Jacky Ickx és Pedro Rodriguez. Chapman elérhetőnek érezte a győzelmet, de csalódnia kellett, amikor Walker kicsúszott a pályáról és feladta a versenyt.
Az 56B két másik nagydíjon is részt vett – Silverstone-ban (Wisell) meglehetősen rosszul szerepelt, Monzában (Fittipaldi) a nyolcadik helyen végzett. Bár voltak tervek egy kisebb és könnyebb változat megépítésére, a Lotus 56B volt az utolsó turbinahajtásos autó a Formula 1-ben.
Megj.: Bár maga a turbinamotor könnyű volt, a nagy fogyasztás miatt az autó súlyát megnövelte a rengeteg üzemanyag.
további adatok
karosszéria: Lotus alumínium
motor: Pratt & Whitney STN 6/76
erőátvitel: négykerékmeghajtás, sebességváltómű és kuplung nélkül
abroncsok: Firestone
üzemanyag és kenőolaj: Shell
http://club.lotus.fr
Címkék: technika
Belga Nagydíj, Spa–Francorchamps, 1991. augusztus 25.
2007.09.09. 20:01 | amax | Szólj hozzá!
2005. március 10.
http://www.grandprix.com/
Belgiumban az volt a nagy hír, hogy Bertrand Gachot-t, a Jordan pilótáját Angliában bebörtönözték, mivel előző télen egy taxisofőrt lefújt gázsprével. Egyéb dolgok is terhelték a lelkét, így Gachot kénytelen volt a Brixton börtönben maradni, Eddie Jordan pedig egy fiatal német pilótát, Michael Schumachert szerződtette a helyére. Aki élete első F1 időmérő edzésén a nyolcadik legjobb eredményt érte el egy olyan pályán, amelyen még sohasem versenyzett. A Lotushoz közben visszaérkezett Johnny Herbert, aki két futamot kihagyott, mivel F3000-es közelezettségei Japánba szólították.
Az újraaszfaltozási munkákat követően a pálya kissé hepehupás volt a Blanchimont kanyarnál, és ez később, az elő-kvalifikáción az eredményezte, hogy Gabriele Tarquini (AGS) eltörte felfüggesztését és nagyot bukott. A pénteki szabadedzésen Eric van de Poele (Modena Team) vesztette el uralmát Lamborghinije fölött a pálya ugyanazon pontján és keménye a falnak ütközött. A belga pilóta bizonytalan léptekkel hagyta el a roncsokat – később kórházba is szállították.
A szombati időmérő edzésen Ayrton Senna szerezte meg az első rajthelyet McLaren-Hondájáva, míg a második legjobb időt Alain Prost jegyezte Ferrarival. Nigel Mansell (Williams-Renault) volt a harmadik ás Gerhard Berger (McLaren) a negyedik. Utánuk következett Jean Alesi (Ferrari), Nelson Piquet (Benetton) és a figyelemre méltó Schumacher. Roberto Moreno volt a nyolcadik Benettonjával a minardis Pierluigi Martini és a tyrrell-hondás Stefano Modena előtt. Adnrea de Cesaris a másik Jordannel a tizenegyedik időt érte el. Schumacher a negyedik leggyorsabb versenyző volt a futam előtti bemelegítő edzésen, de versenye azonban mindössze az első kanyarig tartott, ahol a kuplung megadta magát.
A rajtot követően Senna állt az élre, mögötte Prost, Mansell, Piquet, Berger és a lassan startoló Alesi. A második körben Mansell megelőzte Prostot, a francia pedig felrobbant motorral állt félre. Mansell nyomást gyakorolt Sennára, de a brazil feltartotta egészen az első boxkiállásig. A friss gumikon Mansell már gyorsabb volt és átvette a vezetést. Alesi boxkiállás nélküli taktikán volt, és egy rövid ideig próbálta is megelőzni Mansellt, de aztán kezdett lemaradni, és már Senna támadta őt. Piquet volt ekkor a negyedik, de Cesaris pedig az ötödik.
A huszonegyedik körben Mansell motorja felmondta a szolgálatot, és Alesi került az élre. Nem sokkal ezután Senna motorja is leállt. Bár egy ideig úgy tűnt, kénytelen feladni a versenyt, végül újraindult. A harmadik helyért pedig vidám kis küzdelem alakult ki Patrese, Piquet és de Cesaris között.
A harmincegyedik körben Alesi motorja állt le, így Senna vezetett ismét, míg de Cesaris Piquet elé került a második helyre. De Cesaris még Sennát is képes volt támadni, azonban kímélnie kellett az autót, ezért visszavett a tempóból. A negyvenegyedik körnél tovább így sem bírta a motorja. Ekkor Patrese kezdte támadni Sennát, de gondjai tmadtak a váltóval, és Bergernek is sikerült megelőznie. Így kialakult a McLaren 1-2 sorrend, és a Berger által védelmezett Senna vezetett. Piquet feljött a harmadik, Moreno pedig a negyedik helyre. Patrese végül ötödik lett, Mark Blundell pedig – a Brabham-Yamaha csapat első pontját megszerezzve – hatodik.
Annak ellenére, hogy nem sikerült befejeznie a versenyt, Michael Schumacher kirobbanó edzésteljesítményével nevet szerzett magának a jövőre nézve. És ezt már a következő, Olasz Nagydíjon kamatoztathatta is...
EREDMÉNY
1 Ayrton Senna, McLaren-Honda, 1 ó 27 p 17,669 mp
2 Gerhard Berger, McLaren-Honda, +1,901 mp hátrány
3 Nelson Piquet, Benetton-Ford, +32,176 mp h.
4 Roberto Moreno, Benetton-Ford, +37,310 mp h.
5 Riccardo Patrese, Williams-Renault, +57,187 mp h.
6 Mark Blundell, Brabham-Yamaha, +1 p 40,035 mp h.
7 Johnny Herbert, Lotus-Judd, +1 p 44,599 mp h.
8 Emanuele Pirro, Dallara-Judd, +1 kör h.
9 Martin Brundle, Brabham-Yamaha, +1 k. h.
10 Olivier Grouillard, Fondmetal-Ford, +1 k. h.
11 Thierry Boutsen, Ligier-Lamborghini, +1 k. h.
nem ért célba:
Pierluigi Martini, Minardi-Ferrari, váltóműhiba
Andrea de Cesaris, Jordan-Ford, motorhiba
Stefano Modena, Tyrrell-Honda, olajfolyás
Jyrki Jarvi Lehto, Dallara-Judd, olajnyomás
Jean Alesi, Ferrari, motorhiba
Gianni Morbidelli, Minardi-Ferrari, váltóműhiba
Mika Hakkinen, Lotus-Judd, motorhiba
Eric Comas, Ligier-Lamborghini, motorhiba
Nigel Mansell, Williams-Renault, elektromos hiba
Eric Bernard, Lola-Ford, váltóműhiba
Ivan Capelli, Leyton House-Ilmor, motorhiba
Satoru Nakajima, Tyrrell-Honda, kipördülés
Alain Prost, Ferrari, olajfolyás
Mauricio Gugelmin, Leyton House-Ilmor, motorhiba
Michael Schumacher, Jordan-Ford, kuplunghiba
http://www.formula1.com/
http://www.spa-francorchamps.be/
http://www.grandprix.com/
Belgiumban az volt a nagy hír, hogy Bertrand Gachot-t, a Jordan pilótáját Angliában bebörtönözték, mivel előző télen egy taxisofőrt lefújt gázsprével. Egyéb dolgok is terhelték a lelkét, így Gachot kénytelen volt a Brixton börtönben maradni, Eddie Jordan pedig egy fiatal német pilótát, Michael Schumachert szerződtette a helyére. Aki élete első F1 időmérő edzésén a nyolcadik legjobb eredményt érte el egy olyan pályán, amelyen még sohasem versenyzett. A Lotushoz közben visszaérkezett Johnny Herbert, aki két futamot kihagyott, mivel F3000-es közelezettségei Japánba szólították.
Az újraaszfaltozási munkákat követően a pálya kissé hepehupás volt a Blanchimont kanyarnál, és ez később, az elő-kvalifikáción az eredményezte, hogy Gabriele Tarquini (AGS) eltörte felfüggesztését és nagyot bukott. A pénteki szabadedzésen Eric van de Poele (Modena Team) vesztette el uralmát Lamborghinije fölött a pálya ugyanazon pontján és keménye a falnak ütközött. A belga pilóta bizonytalan léptekkel hagyta el a roncsokat – később kórházba is szállították.
A szombati időmérő edzésen Ayrton Senna szerezte meg az első rajthelyet McLaren-Hondájáva, míg a második legjobb időt Alain Prost jegyezte Ferrarival. Nigel Mansell (Williams-Renault) volt a harmadik ás Gerhard Berger (McLaren) a negyedik. Utánuk következett Jean Alesi (Ferrari), Nelson Piquet (Benetton) és a figyelemre méltó Schumacher. Roberto Moreno volt a nyolcadik Benettonjával a minardis Pierluigi Martini és a tyrrell-hondás Stefano Modena előtt. Adnrea de Cesaris a másik Jordannel a tizenegyedik időt érte el. Schumacher a negyedik leggyorsabb versenyző volt a futam előtti bemelegítő edzésen, de versenye azonban mindössze az első kanyarig tartott, ahol a kuplung megadta magát.
A rajtot követően Senna állt az élre, mögötte Prost, Mansell, Piquet, Berger és a lassan startoló Alesi. A második körben Mansell megelőzte Prostot, a francia pedig felrobbant motorral állt félre. Mansell nyomást gyakorolt Sennára, de a brazil feltartotta egészen az első boxkiállásig. A friss gumikon Mansell már gyorsabb volt és átvette a vezetést. Alesi boxkiállás nélküli taktikán volt, és egy rövid ideig próbálta is megelőzni Mansellt, de aztán kezdett lemaradni, és már Senna támadta őt. Piquet volt ekkor a negyedik, de Cesaris pedig az ötödik.
A huszonegyedik körben Mansell motorja felmondta a szolgálatot, és Alesi került az élre. Nem sokkal ezután Senna motorja is leállt. Bár egy ideig úgy tűnt, kénytelen feladni a versenyt, végül újraindult. A harmadik helyért pedig vidám kis küzdelem alakult ki Patrese, Piquet és de Cesaris között.
A harmincegyedik körben Alesi motorja állt le, így Senna vezetett ismét, míg de Cesaris Piquet elé került a második helyre. De Cesaris még Sennát is képes volt támadni, azonban kímélnie kellett az autót, ezért visszavett a tempóból. A negyvenegyedik körnél tovább így sem bírta a motorja. Ekkor Patrese kezdte támadni Sennát, de gondjai tmadtak a váltóval, és Bergernek is sikerült megelőznie. Így kialakult a McLaren 1-2 sorrend, és a Berger által védelmezett Senna vezetett. Piquet feljött a harmadik, Moreno pedig a negyedik helyre. Patrese végül ötödik lett, Mark Blundell pedig – a Brabham-Yamaha csapat első pontját megszerezzve – hatodik.
Annak ellenére, hogy nem sikerült befejeznie a versenyt, Michael Schumacher kirobbanó edzésteljesítményével nevet szerzett magának a jövőre nézve. És ezt már a következő, Olasz Nagydíjon kamatoztathatta is...
EREDMÉNY
1 Ayrton Senna, McLaren-Honda, 1 ó 27 p 17,669 mp
2 Gerhard Berger, McLaren-Honda, +1,901 mp hátrány
3 Nelson Piquet, Benetton-Ford, +32,176 mp h.
4 Roberto Moreno, Benetton-Ford, +37,310 mp h.
5 Riccardo Patrese, Williams-Renault, +57,187 mp h.
6 Mark Blundell, Brabham-Yamaha, +1 p 40,035 mp h.
7 Johnny Herbert, Lotus-Judd, +1 p 44,599 mp h.
8 Emanuele Pirro, Dallara-Judd, +1 kör h.
9 Martin Brundle, Brabham-Yamaha, +1 k. h.
10 Olivier Grouillard, Fondmetal-Ford, +1 k. h.
11 Thierry Boutsen, Ligier-Lamborghini, +1 k. h.
nem ért célba:
Pierluigi Martini, Minardi-Ferrari, váltóműhiba
Andrea de Cesaris, Jordan-Ford, motorhiba
Stefano Modena, Tyrrell-Honda, olajfolyás
Jyrki Jarvi Lehto, Dallara-Judd, olajnyomás
Jean Alesi, Ferrari, motorhiba
Gianni Morbidelli, Minardi-Ferrari, váltóműhiba
Mika Hakkinen, Lotus-Judd, motorhiba
Eric Comas, Ligier-Lamborghini, motorhiba
Nigel Mansell, Williams-Renault, elektromos hiba
Eric Bernard, Lola-Ford, váltóműhiba
Ivan Capelli, Leyton House-Ilmor, motorhiba
Satoru Nakajima, Tyrrell-Honda, kipördülés
Alain Prost, Ferrari, olajfolyás
Mauricio Gugelmin, Leyton House-Ilmor, motorhiba
Michael Schumacher, Jordan-Ford, kuplunghiba
http://www.formula1.com/
http://www.spa-francorchamps.be/
Címkék: riport
Mexikói Nagydíj, Mexikóváros, 1986. október 12.
2007.09.09. 20:00 | amax | Szólj hozzá!
2005. január 6.
http://www.grandprix.com/
Tizenhat év telt el a legutóbbi Mexikói Nagydíj óta, a versenypálya pedig teljesen át lett építve: egy, az eredetinél valamivel rövidebb kör várta a versenyzőket. De hiába az újra aszfaltozás, továbbra is volt a pályafelszín.
Az előző, Portugál Nagydíjhoz képest annyi változás történt a mezőnyben, hogy az AGS csapat nem vállalta a mexikói utat, tehát ők hiányoztak.
Az időmérő edzés a szokott menetrend szerint zajlott: Ayrton Senna JPS Lotus-Renault-ja volt a legjobb, aztán jött Nelson Piquet és Nigel Mansell a Williams-Hondákkal, majd Gerhard Berger Benetton-BMW-ben. Mögöttük Riccardo Patrese (Brabham-BMW), Alain Prost (McLaren-TAG), Derek Warwick (Brabham-BMW), Patrick Tambay (Haas Lola), Teo Fabi (Benetton-BMW) és Philippe Alliot (Ligier-Renault). A Ferrarik nem voltak versenyképesek.
Mansell abban a pozícióban volt, hogy egy jó eredménnyel megnyerhette a világbajnokságot, de a rajtnál hibázott és visszaesett a mezőny végére. Piquet és Senna futottak az első két helyen, Berger a harmadik, Prost a negyedik. A hetedik körben Prostnak sikerült megelőznie Bergert. Mansell lassan felküzdötte magát, de ki kellett állnia kerekcserére. Később Berger volt az egyetlen, aki nem állt ki, aki úgy gondolta, Pirelli gumijai az egész távot kibírják. Amikor az élmezőny többi tagja visszatért a pályára, Goodyear gumijaik alkalmatlansága miatt nem voltak képesek utólérni az osztrákot.
Berger így megszerezte első világbajnoki futamgyőzelmét, mögötte Prost, Senna, Piquet és Mansell ért célba. Az utolsó pontszerző helyet Alliot kaparintotta meg. Ezután már csak az Ausztrál Nagydíj volt hátra az évből, és Mansell továbbra is meghatározó helyen állt a pontversenyben: hat ponttal Prost, héttel Piquet előtt.
EREDMÉNY
1 Gerhard Berger, Benetton–BMW, 1 ó 33 p 18.700 mp
2 Alain Prost, McLaren–TAG Porsche, + 25,438 mp hátrány
3 Ayrton Senna, Lotus–Renault, + 52,513 mp hátrány
4 Nelson Piquet, Williams–Honda, 1 kör h.
5 Nigel Mansell, Williams–Honda, 1 k.h.
6 Jacques Laffite, Ligier–Renault, 1 k.h.
7 Thierry Boutsen, Arrows–BMW, 2 k.h.
8 Andrea de Cesaris, Minardi–Motori Moderni, 2 k.h.
9 Marc Surer, Arrows–BMW, 2 k.h.
10 Jonathan Palmer, Zakspeed, 2 k.h., elfogyott az üzemanyag
11 Martin Brundle, Tyrrell–Renault, 3 k.h.
12 Stefan Johansson, Ferrari , 3 k.h., turbóhiba
13 Riccardo Patrese, Brabham–BMW, 3 k.h., baleset
14 Alessandro Nannini, Minardi–Motori Moderni, 4 k.h.
15 Rene Arnoux, Ligier–Renault, 5 k.h., motorhiba
16 Christian Danner, Osella–Alfa Romeo, 7 k.h.
nem ért célba:
Johnny Dumfries, Lotus–Renault, akkumulátorhiba
Derek Warwick, Brabham–BMW, motorhiba
Alan Jones, Lola–Hart, sebességváltóhiba
Keke Rosberg, McLaren–TAG Porsche, defekt/felfüggesztés
Michele Alboreto, Ferrari, turbóhiba
Philippe Streiff, Tyrrell–Renault, turbóhiba
Piercarlo Ghinzani, Osella–Alfa Romeo, turbóhiba
Teo Fabi, Benetton–BMW, motorhiba
Patrick Tambay, Lola–Hart, baleset
Huub Rothengatter, Zakspeed, baleset
http://www.gptelmextecate.com
http://www.formula1.com/
http://www.telusplanet.net/public/autothor/
http://www.allf1.info/
http://www.grandprix.com/
Tizenhat év telt el a legutóbbi Mexikói Nagydíj óta, a versenypálya pedig teljesen át lett építve: egy, az eredetinél valamivel rövidebb kör várta a versenyzőket. De hiába az újra aszfaltozás, továbbra is volt a pályafelszín.
Az előző, Portugál Nagydíjhoz képest annyi változás történt a mezőnyben, hogy az AGS csapat nem vállalta a mexikói utat, tehát ők hiányoztak.
Az időmérő edzés a szokott menetrend szerint zajlott: Ayrton Senna JPS Lotus-Renault-ja volt a legjobb, aztán jött Nelson Piquet és Nigel Mansell a Williams-Hondákkal, majd Gerhard Berger Benetton-BMW-ben. Mögöttük Riccardo Patrese (Brabham-BMW), Alain Prost (McLaren-TAG), Derek Warwick (Brabham-BMW), Patrick Tambay (Haas Lola), Teo Fabi (Benetton-BMW) és Philippe Alliot (Ligier-Renault). A Ferrarik nem voltak versenyképesek.
Mansell abban a pozícióban volt, hogy egy jó eredménnyel megnyerhette a világbajnokságot, de a rajtnál hibázott és visszaesett a mezőny végére. Piquet és Senna futottak az első két helyen, Berger a harmadik, Prost a negyedik. A hetedik körben Prostnak sikerült megelőznie Bergert. Mansell lassan felküzdötte magát, de ki kellett állnia kerekcserére. Később Berger volt az egyetlen, aki nem állt ki, aki úgy gondolta, Pirelli gumijai az egész távot kibírják. Amikor az élmezőny többi tagja visszatért a pályára, Goodyear gumijaik alkalmatlansága miatt nem voltak képesek utólérni az osztrákot.
Berger így megszerezte első világbajnoki futamgyőzelmét, mögötte Prost, Senna, Piquet és Mansell ért célba. Az utolsó pontszerző helyet Alliot kaparintotta meg. Ezután már csak az Ausztrál Nagydíj volt hátra az évből, és Mansell továbbra is meghatározó helyen állt a pontversenyben: hat ponttal Prost, héttel Piquet előtt.
EREDMÉNY
1 Gerhard Berger, Benetton–BMW, 1 ó 33 p 18.700 mp
2 Alain Prost, McLaren–TAG Porsche, + 25,438 mp hátrány
3 Ayrton Senna, Lotus–Renault, + 52,513 mp hátrány
4 Nelson Piquet, Williams–Honda, 1 kör h.
5 Nigel Mansell, Williams–Honda, 1 k.h.
6 Jacques Laffite, Ligier–Renault, 1 k.h.
7 Thierry Boutsen, Arrows–BMW, 2 k.h.
8 Andrea de Cesaris, Minardi–Motori Moderni, 2 k.h.
9 Marc Surer, Arrows–BMW, 2 k.h.
10 Jonathan Palmer, Zakspeed, 2 k.h., elfogyott az üzemanyag
11 Martin Brundle, Tyrrell–Renault, 3 k.h.
12 Stefan Johansson, Ferrari , 3 k.h., turbóhiba
13 Riccardo Patrese, Brabham–BMW, 3 k.h., baleset
14 Alessandro Nannini, Minardi–Motori Moderni, 4 k.h.
15 Rene Arnoux, Ligier–Renault, 5 k.h., motorhiba
16 Christian Danner, Osella–Alfa Romeo, 7 k.h.
nem ért célba:
Johnny Dumfries, Lotus–Renault, akkumulátorhiba
Derek Warwick, Brabham–BMW, motorhiba
Alan Jones, Lola–Hart, sebességváltóhiba
Keke Rosberg, McLaren–TAG Porsche, defekt/felfüggesztés
Michele Alboreto, Ferrari, turbóhiba
Philippe Streiff, Tyrrell–Renault, turbóhiba
Piercarlo Ghinzani, Osella–Alfa Romeo, turbóhiba
Teo Fabi, Benetton–BMW, motorhiba
Patrick Tambay, Lola–Hart, baleset
Huub Rothengatter, Zakspeed, baleset
http://www.gptelmextecate.com
http://www.formula1.com/
http://www.telusplanet.net/public/autothor/
http://www.allf1.info/
Címkék: riport
Monacó-i Nagydíj, Monte-carlo, 1984. június 3.
2007.09.09. 19:58 | amax | Szólj hozzá!
2004. augusztus 19.
http://www.grandprix.com/
Az 1984-es Monacó-i Nagydíj talán nem tartozik a klasszikus futamok közé, de mindenesetre megmutatta a Formula 1 új nemzedékének tehetségét. A korábbi versenyekhez képes az egyetlen jelentősebb változás volt a mezőnyben: bátyja, Teo helyett Corrado Fabi ült a kettes számú Brabham–BMW-ben.
Az időmérő futamok után a világbajnoki pontversenyt vezető Alain Prost (McLaren–TAG) állt az első rajthelyen, mellette Nigel Mansell (Lotus–Renault), mögöttük a két Ferrari (René Arnoux és Michele Alboreto), majd a két Renault (Derek Warwick és Patrick Tambay). Őket az első tízben Andrea de Cesaris (Ligier–Renault), Niki Lauda (McLaren–TAG), Nelson Piquet (Brabham–BMW) és Keke Rosberg (Williams–Honda) követte. Az időmérő edzésen Martin Brundle (Tyrrell–Cosworth) hatalmasat bukott a Tabac kanyarban. Brundle-t ez megviselte, de nem sérült meg.
A verseny napján lezúduló sűrű eső olyan rossz körülményeket teremtett, hogy a rajtot 45 perccel el kellett halasztani. Ami után aztán a két Renault már az első kanyarban összeütközött és kiállt (Tambay lábát törte). A mezőnyt Prost vezette, nyomában Mansell. Lauda nagyszerű rajtott vett a nyolcadik helyről, a 6. körre már megelőzte a két Ferrarit is és a harmadik helyen állt.
Rajongói örömére Mansell a 11. körben átvette a vezetést, de alig öt körrel később ütközött és kiállt. Az első két hely így a McLareneké lett. A figyelemre méltó Ayrton Senna (Toleman–Hart, ezen a futamon először Michelin gumikon) ekkorra már a harmadik. A tizenharmadik helyről indult, de utat tört a mezőnyben.
A 19. körben Senna megelőzte Laudát, és a második helyen körözve Prostot kezdte üldözni, aki fél perccel vezetett előtte. Öt körrel később Lauda ütközött a Kaszinó-téren és kiállt a versenyből. Miközben Senna Prostot hajtotta a figyelem Stefan Bellofra (Tyrrell–Cosworth) terelődött, aki a rajtrács utolsó helyéről indulva már a negyedik helyen állt. Szenzációs teljesítmény. A 27. körben Bellof megelőzte Arnoux Ferrariját, így megszerezte a harmadik helyet és Senna nyomába eredt. Ahogy Senna közeledett Prosthoz, Bellof úgy zárkózott fel kettőjükre.
Mígnem a 31. körben megállították a versenyt. Prost helyeselt, Senna dühöngött, Bellof csalódott volt. Az ember csak ábrándozhat, hogy még mi történhetett volna, ha nem mutatják be a piros zászlót.
Arnoux lett a negyedik, Rosberg az ötödik és Elio de Angelis a hatodik.
EREDMÉNY
1 Alain Prost, McLaren–TAG Porsche, 1 ó 1 p 7,740 mp
2 Ayrton Senna, Toleman–Hart, + 7,446 mp hátrány
– Stefan Bellof, Tyrrell–Cosworth, kizárva *
3 Rene Arnoux, Ferrari, + 29,077 mp h.
4 Keke Rosberg, Williams–Honda, + 35,246 mp h.
5 Elio de Angelis, Lotus–Renault, + 44,439 mp h.
6 Michele Alboreto, Ferrari, 1 kör h.
7 Piercarlo Ghinzani, Osella–Alfa Romeo, 1 k.h.
8 Jacques Laffite, Williams–Honda, 1 k.h.
nem ért célba:
Riccardo Patrese, Alfa Romeo, kormánymű hiba
Niki Lauda, McLaren–TAG Porsche, kicsúszás
Manfred Winkelhock, ATS–BMW, kicsúszás
Nigel Mansell, Lotus–Renault, baleset
Nelson Piquet, Brabham–BMW, elektromos hiba
Francois Hesnault, Ligier–Renault, elektromos hiba
Corrado Fabi, Brabham–BMW, elektromos hiba
Johnny Cecotto, Toleman–Hart, kicsúszás
Andrea de Cesaris, Ligier–Renault, baleset
Derek Warwick, Renault, baleset
Patrick Tambay, Renault, baleset
* Az év során később a Tyrrell csapatot szabálytalan autó miatt kizárták a pontversenyből, és törölték minden eredményüket.
http://www.acm.mc/
http://www.formula1.com/
http://www.ddavid.com/formula1/index.htm/
http://www.grandprix.com/
Az 1984-es Monacó-i Nagydíj talán nem tartozik a klasszikus futamok közé, de mindenesetre megmutatta a Formula 1 új nemzedékének tehetségét. A korábbi versenyekhez képes az egyetlen jelentősebb változás volt a mezőnyben: bátyja, Teo helyett Corrado Fabi ült a kettes számú Brabham–BMW-ben.
Az időmérő futamok után a világbajnoki pontversenyt vezető Alain Prost (McLaren–TAG) állt az első rajthelyen, mellette Nigel Mansell (Lotus–Renault), mögöttük a két Ferrari (René Arnoux és Michele Alboreto), majd a két Renault (Derek Warwick és Patrick Tambay). Őket az első tízben Andrea de Cesaris (Ligier–Renault), Niki Lauda (McLaren–TAG), Nelson Piquet (Brabham–BMW) és Keke Rosberg (Williams–Honda) követte. Az időmérő edzésen Martin Brundle (Tyrrell–Cosworth) hatalmasat bukott a Tabac kanyarban. Brundle-t ez megviselte, de nem sérült meg.
A verseny napján lezúduló sűrű eső olyan rossz körülményeket teremtett, hogy a rajtot 45 perccel el kellett halasztani. Ami után aztán a két Renault már az első kanyarban összeütközött és kiállt (Tambay lábát törte). A mezőnyt Prost vezette, nyomában Mansell. Lauda nagyszerű rajtott vett a nyolcadik helyről, a 6. körre már megelőzte a két Ferrarit is és a harmadik helyen állt.
Rajongói örömére Mansell a 11. körben átvette a vezetést, de alig öt körrel később ütközött és kiállt. Az első két hely így a McLareneké lett. A figyelemre méltó Ayrton Senna (Toleman–Hart, ezen a futamon először Michelin gumikon) ekkorra már a harmadik. A tizenharmadik helyről indult, de utat tört a mezőnyben.
A 19. körben Senna megelőzte Laudát, és a második helyen körözve Prostot kezdte üldözni, aki fél perccel vezetett előtte. Öt körrel később Lauda ütközött a Kaszinó-téren és kiállt a versenyből. Miközben Senna Prostot hajtotta a figyelem Stefan Bellofra (Tyrrell–Cosworth) terelődött, aki a rajtrács utolsó helyéről indulva már a negyedik helyen állt. Szenzációs teljesítmény. A 27. körben Bellof megelőzte Arnoux Ferrariját, így megszerezte a harmadik helyet és Senna nyomába eredt. Ahogy Senna közeledett Prosthoz, Bellof úgy zárkózott fel kettőjükre.
Mígnem a 31. körben megállították a versenyt. Prost helyeselt, Senna dühöngött, Bellof csalódott volt. Az ember csak ábrándozhat, hogy még mi történhetett volna, ha nem mutatják be a piros zászlót.
Arnoux lett a negyedik, Rosberg az ötödik és Elio de Angelis a hatodik.
EREDMÉNY
1 Alain Prost, McLaren–TAG Porsche, 1 ó 1 p 7,740 mp
2 Ayrton Senna, Toleman–Hart, + 7,446 mp hátrány
– Stefan Bellof, Tyrrell–Cosworth, kizárva *
3 Rene Arnoux, Ferrari, + 29,077 mp h.
4 Keke Rosberg, Williams–Honda, + 35,246 mp h.
5 Elio de Angelis, Lotus–Renault, + 44,439 mp h.
6 Michele Alboreto, Ferrari, 1 kör h.
7 Piercarlo Ghinzani, Osella–Alfa Romeo, 1 k.h.
8 Jacques Laffite, Williams–Honda, 1 k.h.
nem ért célba:
Riccardo Patrese, Alfa Romeo, kormánymű hiba
Niki Lauda, McLaren–TAG Porsche, kicsúszás
Manfred Winkelhock, ATS–BMW, kicsúszás
Nigel Mansell, Lotus–Renault, baleset
Nelson Piquet, Brabham–BMW, elektromos hiba
Francois Hesnault, Ligier–Renault, elektromos hiba
Corrado Fabi, Brabham–BMW, elektromos hiba
Johnny Cecotto, Toleman–Hart, kicsúszás
Andrea de Cesaris, Ligier–Renault, baleset
Derek Warwick, Renault, baleset
Patrick Tambay, Renault, baleset
* Az év során később a Tyrrell csapatot szabálytalan autó miatt kizárták a pontversenyből, és törölték minden eredményüket.
http://www.acm.mc/
http://www.formula1.com/
http://www.ddavid.com/formula1/index.htm/
Címkék: riport
NSZK Nagydíj, Nürburgring, 1976. augusztus 1.
2007.09.09. 19:56 | amax | Szólj hozzá!
2005. január 5.
http://www.grandprix.com/
A felpörgött 1976-os évad a Nürburgringen folytatódott, nem sokkal James Hunt vitatott Brands Hatch-i győzelme után. A pilóták korántsem voltak megelégedve a 'ring biztonságosságával, de ennek ellenére vállalták a versenyzést. A mezőny nagy része megegyezett a Brit GP-n indulókkal, mindössze Jacky Ickx lett kirúgva a Wolf-Williams csapatból, a helyére Arturo Merzario érkezett. Egy vadonat új csapat, a Scuderia Rondini is rajthoz állt – versenyzőjük Alessandro Pesenti-Rossi alá egy régi Tyrrell 007-est vásároltak. A RAM istálló pedig megegyezett Rolf Stommelennel, hogy egy régi Brabham-Cosworthban indítják – az autót azonban az edzések között lefoglalta a helyi rendőrség, mivel a korábbi pilóta Loris Kessel beperelte a csapatot. Stommelen végül egy tartalék, gyári Brabham-Alfa Romeo BT45-össel indult.
Az időmérő edzések során James Hunt (McLaren) bizonyult a legjobbnak, a második Niki Lauda (Ferrari), a harmadik pedig Patrick Depailler lett hatkerekű Tyrrelljével. Mögöttük Hans Stück (March), Clay Regazzoni (Ferrari), Jacques Laffitte (Ligier), Carlos Pace (Brabham-Alfa Romeo). Jody Scheckter (Tyrrell), Jochen Mass (McLaren) és Carlos Reutemann (Brabham-Alfa Romeo) végzett. Lombardi (RAM) nem tudta minősíteni magát, mert a csapat nem használhatta autóit, míg Henri Pescarolo (Surtees) motorhiba miatt maradt le a rajtrácsról.
A futam előtt esett az eső, és Jochen Mass kivételével a teljes mezőny vizes pályára való gumikkal indult. A rajtnál Regazzoni vette át a vezetést, Hunt és Lauda rosszul rajtolt. Hunt második helyen futott, a harmadik pedig a ragyogóan startoló Mass volt. Stück autóját váltóhiba miatt le kellett tolni a rácsról (végül a mezőny végéről nekivághatott a távnak) és így viszont szabad út nyílt Laffitte előtt, aki a negyedik helyen állt. Regazzoni még az első kör során megperdült és visszaesett. A kör végén a mezőny fele kiállt a boxba és Mass máris a második helyen találta magát, Nilsson Peterson mögött, aki úgy döntött még egy kört bevállal esőgumikkal. A következő körben Mass még mindig az élen állt Nilssonnal (aki továbbra sem cserélt gumikat), mögöttük pedig Hunt.
Közben Bergwerknél, a pálya hátsó részén Lauda elvesztette az irányítást Ferrarija fölött, megperdült és egy földsáncnak ütközött. Az autó (amely rögtön lángokba borult) visszabucskázott a pályaívre. Az érkező Guy Edwards (Hesketh) ki tudta ugyan kerülni, de Harald Ertl (Hesketh) és Brett Lunger (Surtees) nekiütközött. Mindhárom pilóta megállt és próbálta kimenteni Laudát a lángok közül. Hozzájuk csatlakozott a hamarosan megérkező Merzario is. Lauda súlyos égési sérüléseket szenvedett, először az Adenau-i kórházba szállították majd a mannheimi egyetemi kórházba repítették tovább, ahol a következő néhány napban az életéért küzdöttek.
A baleset után megállították a versenyt, az újraindításnál azonban már csak húsz autó volt jelen, mivel Chris Amon úgy döntött elege van és megtagadta a versnyzést. Az eső addigra teljesen megállt és Hunt tört az élre, mögötte Regazzoni, Scheckter, Depailler és Pace. A Flugplatz-nál Peterson elvesztette uralmát a March fölött és nagyott bukott, míg Regazzoni ismét megperdült, Depailler pedig fűre kényszerült, hogy kikerülje a Ferrarit. Pace megelőzte Schecktert, így az első kört a második helyen fejezte be. A második körben Scheckter visszaelőzte Pace-t, a harmadikban pedig Regazzoni mögé esett vissza a brazil. A hatodik helyen futó Vittorio Brambilla (March) ekkor fékhiba miatt ütközött az Adenau-i hídnál. A legtöbbet mozgó pilóta Mass volt, aki az ötödik körben megelőzte az ötödik helyezett Gunnar Nilssont (Lotus), a tizedikben pedig Pace-t. A tizenkettedik körben Regazzoni újra megperdült, Mass így a harmadik helyre került, Pace negyedik, Nilsson ötödik, Stommelen hatodik lett.
EREDMÉNY
1 James Hunt, McLaren-Cosworth M23, 1 ó 41 p 42.700 mp
2 Jody Scheckter, Tyrrell-Cosworth P34, +27,700 mp hátrány
3 Jochen Mass, McLaren-Cosworth M23, +52,400 mp h.
4 Carlos Pace, Brabham-Alfa Romeo BT45, +54,200 mp h.
5 Gunnar Nilsson, Lotus-Cosworth 77, +1 p 57,300 mp h.
6 Rolf Stommelen, Brabham-Alfa Romeo BT45, +2 p 30,300 mp h.
7 John Watson, Penske-Cosworth PC4, 2 p 33,900 mp h.
8 Tom Pryce, Shadow-Cosworth DN5B, 2 p 48,200 mp h.
9 Clay Regazzoni, Ferrari 312T2, 3 p 46,000 mp h.
10 Alan Jones, Surtees-Cosworth TS19, 3 p 47,300 mp h.
11 Jean-Pierre Jarier, Shadow-Cosworth DN5B, 4 p 51,700 mp h.
12 Mario Andretti, Lotus-Cosworth 77, 4 p 58,100 mp h.
13 Emerson Fittipaldi, Copersucar-Cosworth FD04, 5 p 25,200 mp h.
14 Alessandro Pesenti-Rossi, Tyrrell-Cosworth 007, 1 kör h.
15 Guy Edwards, Hesketh-Cosworth 308D, 1 k.h.
nem ért célba:
Arturo Merzario, Wolf Williams-Cosworth FW05, fékhiba
Vittorio Brambilla, March-Cosworth 761, fékhiba/baleset
Patrick Depailler, Tyrrell-Cosworth P34, baleset
Carlos Reutemann, Brabham-Alfa Romeo BT45, motorhiba
Ronnie Peterson, March-Cosworth 761, baleset
Hans-Joachim Stuck, March-Cosworth 761, kuplunghiba
Jacques Laffite, Ligier-Matra JS5, sebességváltóhiba
Chris Amon, Ensign-Cosworth N176, feladta
Niki Lauda, Ferrari 312T2, baleset
Brett Lunger, Surtees-Cosworth TS19, baleset
Harald Ertl, Hesketh-Cosworth 308D, baleset
http://www.nuerburgring.de/
http://www.formula1.com/
http://www.grandprix.com/
A felpörgött 1976-os évad a Nürburgringen folytatódott, nem sokkal James Hunt vitatott Brands Hatch-i győzelme után. A pilóták korántsem voltak megelégedve a 'ring biztonságosságával, de ennek ellenére vállalták a versenyzést. A mezőny nagy része megegyezett a Brit GP-n indulókkal, mindössze Jacky Ickx lett kirúgva a Wolf-Williams csapatból, a helyére Arturo Merzario érkezett. Egy vadonat új csapat, a Scuderia Rondini is rajthoz állt – versenyzőjük Alessandro Pesenti-Rossi alá egy régi Tyrrell 007-est vásároltak. A RAM istálló pedig megegyezett Rolf Stommelennel, hogy egy régi Brabham-Cosworthban indítják – az autót azonban az edzések között lefoglalta a helyi rendőrség, mivel a korábbi pilóta Loris Kessel beperelte a csapatot. Stommelen végül egy tartalék, gyári Brabham-Alfa Romeo BT45-össel indult.
Az időmérő edzések során James Hunt (McLaren) bizonyult a legjobbnak, a második Niki Lauda (Ferrari), a harmadik pedig Patrick Depailler lett hatkerekű Tyrrelljével. Mögöttük Hans Stück (March), Clay Regazzoni (Ferrari), Jacques Laffitte (Ligier), Carlos Pace (Brabham-Alfa Romeo). Jody Scheckter (Tyrrell), Jochen Mass (McLaren) és Carlos Reutemann (Brabham-Alfa Romeo) végzett. Lombardi (RAM) nem tudta minősíteni magát, mert a csapat nem használhatta autóit, míg Henri Pescarolo (Surtees) motorhiba miatt maradt le a rajtrácsról.
A futam előtt esett az eső, és Jochen Mass kivételével a teljes mezőny vizes pályára való gumikkal indult. A rajtnál Regazzoni vette át a vezetést, Hunt és Lauda rosszul rajtolt. Hunt második helyen futott, a harmadik pedig a ragyogóan startoló Mass volt. Stück autóját váltóhiba miatt le kellett tolni a rácsról (végül a mezőny végéről nekivághatott a távnak) és így viszont szabad út nyílt Laffitte előtt, aki a negyedik helyen állt. Regazzoni még az első kör során megperdült és visszaesett. A kör végén a mezőny fele kiállt a boxba és Mass máris a második helyen találta magát, Nilsson Peterson mögött, aki úgy döntött még egy kört bevállal esőgumikkal. A következő körben Mass még mindig az élen állt Nilssonnal (aki továbbra sem cserélt gumikat), mögöttük pedig Hunt.
Közben Bergwerknél, a pálya hátsó részén Lauda elvesztette az irányítást Ferrarija fölött, megperdült és egy földsáncnak ütközött. Az autó (amely rögtön lángokba borult) visszabucskázott a pályaívre. Az érkező Guy Edwards (Hesketh) ki tudta ugyan kerülni, de Harald Ertl (Hesketh) és Brett Lunger (Surtees) nekiütközött. Mindhárom pilóta megállt és próbálta kimenteni Laudát a lángok közül. Hozzájuk csatlakozott a hamarosan megérkező Merzario is. Lauda súlyos égési sérüléseket szenvedett, először az Adenau-i kórházba szállították majd a mannheimi egyetemi kórházba repítették tovább, ahol a következő néhány napban az életéért küzdöttek.
A baleset után megállították a versenyt, az újraindításnál azonban már csak húsz autó volt jelen, mivel Chris Amon úgy döntött elege van és megtagadta a versnyzést. Az eső addigra teljesen megállt és Hunt tört az élre, mögötte Regazzoni, Scheckter, Depailler és Pace. A Flugplatz-nál Peterson elvesztette uralmát a March fölött és nagyott bukott, míg Regazzoni ismét megperdült, Depailler pedig fűre kényszerült, hogy kikerülje a Ferrarit. Pace megelőzte Schecktert, így az első kört a második helyen fejezte be. A második körben Scheckter visszaelőzte Pace-t, a harmadikban pedig Regazzoni mögé esett vissza a brazil. A hatodik helyen futó Vittorio Brambilla (March) ekkor fékhiba miatt ütközött az Adenau-i hídnál. A legtöbbet mozgó pilóta Mass volt, aki az ötödik körben megelőzte az ötödik helyezett Gunnar Nilssont (Lotus), a tizedikben pedig Pace-t. A tizenkettedik körben Regazzoni újra megperdült, Mass így a harmadik helyre került, Pace negyedik, Nilsson ötödik, Stommelen hatodik lett.
EREDMÉNY
1 James Hunt, McLaren-Cosworth M23, 1 ó 41 p 42.700 mp
2 Jody Scheckter, Tyrrell-Cosworth P34, +27,700 mp hátrány
3 Jochen Mass, McLaren-Cosworth M23, +52,400 mp h.
4 Carlos Pace, Brabham-Alfa Romeo BT45, +54,200 mp h.
5 Gunnar Nilsson, Lotus-Cosworth 77, +1 p 57,300 mp h.
6 Rolf Stommelen, Brabham-Alfa Romeo BT45, +2 p 30,300 mp h.
7 John Watson, Penske-Cosworth PC4, 2 p 33,900 mp h.
8 Tom Pryce, Shadow-Cosworth DN5B, 2 p 48,200 mp h.
9 Clay Regazzoni, Ferrari 312T2, 3 p 46,000 mp h.
10 Alan Jones, Surtees-Cosworth TS19, 3 p 47,300 mp h.
11 Jean-Pierre Jarier, Shadow-Cosworth DN5B, 4 p 51,700 mp h.
12 Mario Andretti, Lotus-Cosworth 77, 4 p 58,100 mp h.
13 Emerson Fittipaldi, Copersucar-Cosworth FD04, 5 p 25,200 mp h.
14 Alessandro Pesenti-Rossi, Tyrrell-Cosworth 007, 1 kör h.
15 Guy Edwards, Hesketh-Cosworth 308D, 1 k.h.
nem ért célba:
Arturo Merzario, Wolf Williams-Cosworth FW05, fékhiba
Vittorio Brambilla, March-Cosworth 761, fékhiba/baleset
Patrick Depailler, Tyrrell-Cosworth P34, baleset
Carlos Reutemann, Brabham-Alfa Romeo BT45, motorhiba
Ronnie Peterson, March-Cosworth 761, baleset
Hans-Joachim Stuck, March-Cosworth 761, kuplunghiba
Jacques Laffite, Ligier-Matra JS5, sebességváltóhiba
Chris Amon, Ensign-Cosworth N176, feladta
Niki Lauda, Ferrari 312T2, baleset
Brett Lunger, Surtees-Cosworth TS19, baleset
Harald Ertl, Hesketh-Cosworth 308D, baleset
http://www.nuerburgring.de/
http://www.formula1.com/
Címkék: riport
Olasz Nagydíj, Monza, 1967. szeptember 10.
2007.09.09. 19:52 | amax | Szólj hozzá!
2004. november 7.
http://www.grandprix.com/
A Formula 1-es autók épp időben érkeztek vissza Kanadából, egyetlen nappal az Olasz Nagydíj előtt. Volt néhány változás a nevezésekben: az előző évi monzai futamgyőztes, Lodovico Scarfiotti a kettes számú Eagle-Weslake-ben talált magának helyet, mivel Ferrari csak egyetlen autót nevezett, Chris Amonnal. A Honda csapat kihagyta a kanadai futamot, így volt elég idejük befejezni az új, RA300 jelű karosszériát, amelyet a Team Surtees slough-i főhadiszállásán építettek. Az előző évben ugyancsak ők készítettek fel egy Lola T70-est a CanAm sorozatra, így korántsem volt meglepetés, hogy az új Honda a Lola indianapolosi autójára emlékeztetett. Később meg is kapta a Hondola gúnynevet. Mivel Pedro Rodriguez az Ennában elszenvedett Formula 2-es balesete miatt továbbra sem indulhatott, a Cooper csapat a feltörekvő F2-es csillagnak, Jacky Ickx-nek adta meg az esélyt az indulásra, Jochen Rindt csapattársaként. A Lotus csapat pedig egy harmadik 49-est is indított Giancarlo Baghettivel.
Az első rajthelyet – ekkorra már megszokott módon – Jim Clark szerezte meg Cosworth DFV-motoros Lotusával, bár továbbra is akadtak megbízhatósági gondok az autóval. Jack Brabham állt mellette a rajtrácson Brabham-Repcójával, míg kívül Bruce McLaren foglalt helyet a még mindig nagyon új McLaren-BRM-mel. A második sort Amon és Dan Gurney Eagle-Weslake-e, míg a harmadikat Denny Hulme (Brabham-Repco), Jackie Stewart (BRM) és Graham Hill (Lotus) alkotta.
A rajtnál Brabham vette át a vezetést, de a második körben Gurney megelőzte; mögötte a jól rajtoló Hill, majd Clark, McLaren, Stewart és Hulme. A harmadik kör végére már Clark állt az élen, két körrel később pedig Hill jött fel a második helyre, Gurney ugyanis kénytelen volt motorhiba miatt kiállni. Hulme nagy hajszába kezdtett és megelőzte mindkét Lotust, hogy aztán Clark szinte rögtön visszaelőzze őt. De Clarknál ezután beütött a baj (mondhatni a szokásos módon): defektes gumival hajtott a boxba. Egy kör hátránnyal tudott visszaállni a versenybe. Az élen Hill, Brabham és Hulme körökön át előzgették egymás oda-vissza, majd Hulme motorhibával kiállt. Clark közben folytatta brilliáns felzárkózását, Hillnek pedig sikerült elhúznia Brabhamtől.
Az 59. körben Clark már a harmadik helyen futó Surteest előzte meg, amikor Hill motorhiba miatt feladni kényszerült a versenyt. Clark így a második helyen találta magát; fokozatosan utolérte Brabhamet, majd átvette a vezetést - egy teljes kör hátrány ledolgozva. Surteesnek szintén sikerült megelőznie Brabhamet, és amikor Clarknak az utolsó körben problémája támadt az üzemanyag-befecskendezővel, Surtees és Brabham újra elé kerülhetett. Ez lett a 'Hondola' első győzelme. Brabham második helye sorozatban a második konstruktőri címet jelentette csapatának, és biztossá tette: vagy ő, vagy csapattársa, Denny Hulme nyeri a világbajnokságot.
EREDMÉNY
1 John Surtees, Honda RA300, 1 ó 43 p 45,000 mp
2 Jack Brabham , Brabham-Repco BT24, +0,2 mp hátrány
3 Jim Clark, Lotus-Cosworth 49, +23,1 mp h.
4 Jochen Rindt, Cooper-Maserati T86, +56,6 mp h.
5 Mike Spence, BRM P83, 1 kör h.
6 Jacky Ickx, Cooper-Maserati T81B, 2 k. h.
7 Chris Amon, Ferrari 312, 4 k. h.
nem ért célba:
Graham Hill, Lotus-Cosworth 49, motorhiba
Giancarlo Baghetti, Lotus-Cosworth 49, motorhiba
Jo Siffert, Cooper-Maserati T81, baleset
Bruce McLaren, McLaren-BRM M5A, motorhiba
Jo Bonnier, Cooper-Maserati T81, túlmelegedés
Jackie Stewart, BRM P115, motorhiba
Denny Hulme, Brabham-Repco BT24, túlmelegedés
Guy Ligier, Brabham-Repco BT20, motorhiba
Chris Irwin, BRM P83, üzemanyag-befecskendező hiba
Ludovico Scarfiotti, Eagle-Weslake T1G, motorhiba
Dan Gurney, Eagle-Weslake T1G, motorhiba
http://www.monzanet.it
http://www.atlasf1.com
http://www.f1journal.com
http://www.grandprix.com/
A Formula 1-es autók épp időben érkeztek vissza Kanadából, egyetlen nappal az Olasz Nagydíj előtt. Volt néhány változás a nevezésekben: az előző évi monzai futamgyőztes, Lodovico Scarfiotti a kettes számú Eagle-Weslake-ben talált magának helyet, mivel Ferrari csak egyetlen autót nevezett, Chris Amonnal. A Honda csapat kihagyta a kanadai futamot, így volt elég idejük befejezni az új, RA300 jelű karosszériát, amelyet a Team Surtees slough-i főhadiszállásán építettek. Az előző évben ugyancsak ők készítettek fel egy Lola T70-est a CanAm sorozatra, így korántsem volt meglepetés, hogy az új Honda a Lola indianapolosi autójára emlékeztetett. Később meg is kapta a Hondola gúnynevet. Mivel Pedro Rodriguez az Ennában elszenvedett Formula 2-es balesete miatt továbbra sem indulhatott, a Cooper csapat a feltörekvő F2-es csillagnak, Jacky Ickx-nek adta meg az esélyt az indulásra, Jochen Rindt csapattársaként. A Lotus csapat pedig egy harmadik 49-est is indított Giancarlo Baghettivel.
Az első rajthelyet – ekkorra már megszokott módon – Jim Clark szerezte meg Cosworth DFV-motoros Lotusával, bár továbbra is akadtak megbízhatósági gondok az autóval. Jack Brabham állt mellette a rajtrácson Brabham-Repcójával, míg kívül Bruce McLaren foglalt helyet a még mindig nagyon új McLaren-BRM-mel. A második sort Amon és Dan Gurney Eagle-Weslake-e, míg a harmadikat Denny Hulme (Brabham-Repco), Jackie Stewart (BRM) és Graham Hill (Lotus) alkotta.
A rajtnál Brabham vette át a vezetést, de a második körben Gurney megelőzte; mögötte a jól rajtoló Hill, majd Clark, McLaren, Stewart és Hulme. A harmadik kör végére már Clark állt az élen, két körrel később pedig Hill jött fel a második helyre, Gurney ugyanis kénytelen volt motorhiba miatt kiállni. Hulme nagy hajszába kezdtett és megelőzte mindkét Lotust, hogy aztán Clark szinte rögtön visszaelőzze őt. De Clarknál ezután beütött a baj (mondhatni a szokásos módon): defektes gumival hajtott a boxba. Egy kör hátránnyal tudott visszaállni a versenybe. Az élen Hill, Brabham és Hulme körökön át előzgették egymás oda-vissza, majd Hulme motorhibával kiállt. Clark közben folytatta brilliáns felzárkózását, Hillnek pedig sikerült elhúznia Brabhamtől.
Az 59. körben Clark már a harmadik helyen futó Surteest előzte meg, amikor Hill motorhiba miatt feladni kényszerült a versenyt. Clark így a második helyen találta magát; fokozatosan utolérte Brabhamet, majd átvette a vezetést - egy teljes kör hátrány ledolgozva. Surteesnek szintén sikerült megelőznie Brabhamet, és amikor Clarknak az utolsó körben problémája támadt az üzemanyag-befecskendezővel, Surtees és Brabham újra elé kerülhetett. Ez lett a 'Hondola' első győzelme. Brabham második helye sorozatban a második konstruktőri címet jelentette csapatának, és biztossá tette: vagy ő, vagy csapattársa, Denny Hulme nyeri a világbajnokságot.
EREDMÉNY
1 John Surtees, Honda RA300, 1 ó 43 p 45,000 mp
2 Jack Brabham , Brabham-Repco BT24, +0,2 mp hátrány
3 Jim Clark, Lotus-Cosworth 49, +23,1 mp h.
4 Jochen Rindt, Cooper-Maserati T86, +56,6 mp h.
5 Mike Spence, BRM P83, 1 kör h.
6 Jacky Ickx, Cooper-Maserati T81B, 2 k. h.
7 Chris Amon, Ferrari 312, 4 k. h.
nem ért célba:
Graham Hill, Lotus-Cosworth 49, motorhiba
Giancarlo Baghetti, Lotus-Cosworth 49, motorhiba
Jo Siffert, Cooper-Maserati T81, baleset
Bruce McLaren, McLaren-BRM M5A, motorhiba
Jo Bonnier, Cooper-Maserati T81, túlmelegedés
Jackie Stewart, BRM P115, motorhiba
Denny Hulme, Brabham-Repco BT24, túlmelegedés
Guy Ligier, Brabham-Repco BT20, motorhiba
Chris Irwin, BRM P83, üzemanyag-befecskendező hiba
Ludovico Scarfiotti, Eagle-Weslake T1G, motorhiba
Dan Gurney, Eagle-Weslake T1G, motorhiba
http://www.monzanet.it
http://www.atlasf1.com
http://www.f1journal.com
Címkék: riport
Suzuka International Racing Course
2007.09.09. 19:42 | amax | Szólj hozzá!
2004. október 4.
http://www.grandprix.com/
A Japán harmadik legnagyobb városától, Nagojától 48 kilométerre délnyugatra elhelyezkedő szuzukai versenypályát 1962-ben Soichiro Honda építtette. Az a holland John Hugenholz tervezte, akinek nevéhez Zandvoort (Hollandia) és Jarama (Spanyolország) is fűződik.
Az 5,85 km hosszú pálya kezdetben Honda hatalmas szuzukai gyárához közeli motorversenypark része volt; ám ahogy Honda figyelme az autók felé fordult ez a park is nőtt, hogy helyt adjon autokiállításoknak. Mára pedig úszómedencék, jégkorcsolyapályák, konferenciaközpontok, hotelek, golfpályák és éttermek is megtalálhatók benne.
Az első Japán Nagydíjat 1963-ban futották Szuzukában, ez egy sportautóverseny volt, amelyet a fiatal brit pilóta, Peter Warr nyert. Warr évekkel később a Lotus F1 csapat fő irányítója és hajtóereje lett Colin Chapman halála után. A Japán GP egészen 1969-ig sportautóverseny maradt, ezután Formula 2 versenyeket futottak 1971 és 1975 között. A Formula 1 1976-ban érkezett a szigetországba, de a versenyt a Fuji pályán tartották és nem Szuzukában. Egészen 1987-ig kellett várni, hogy a Honda hatása érvényesüljön és a Formula 1 visszatérjen Japánba, immár a szuzukai pályára. Hugenholz eredeti terveinél biztonsági okokból lassabb volt az akkori pályavonal, de még mindig nagy kihívást jelentett a Grand Prix versenyzőknek.
Az első kanyar gyors és embertpróbáló, a pályavonal hosszú ívben húz jobbra, megkerül egy kis tavat, majd gyors bal-jobb kombinációkon vezet át mielőtt a főtribünön ülő nézők szeme elől eltűnik egy gyors balosban. Szuzuka egyike a kevés "nyolcas-alakú" pályáknak, hiszen a pálya a következő két jobbos után önmaga alá bukik, majd felfelé indul egy balos hajtűkanyarhoz, ahonnan az út a Spoon (kanál) kanyar felé halad. Ezután következik a hátsó egyenes (a második boxutcával), amely átvezet a hídon a lendületes 130R nevű (130 m sugarú) kanyarhoz. Ez az utolsó kanyarkombinációhoz fordítja a versenyzőket, amely valaha egy hosszú, gyors jobbos volt, de 1983 óta egy kellemetlenül szűk sikán.
A pálya több drámai világbajnoki futamnak is otthont adott. Ezek közül a legemlékezetesebb az 1987-es, amikor Nigel Mansell az időmérőn összetörte magát, és ezzel Nelson Piquet szerezte meg a bajnoki címet. Vagy 1989, amikor a McLaren-csapattársak, Ayrton Senna és Alain Prost ütköztek meglehetősen ellentmondásos helyzetben (Prost lett a bajnok), míg a rákövetkező évben megismételték a jelenetet, Prost immár egy Ferrari volánjánál (Senna lett a bajnok).
Szuzuka azóta is minden évben a Formula 1-es Japán Nagydíj helyszíne, de emelett Japán fő nemzeti sorozatainak is helyt ad. Az utóbbi években történt néhány fejlesztés a pályán, főképpen azért, mert a Honda attól tart, hogy a rivális Toyota gyár – a felújított Fuji pályával – hamarosan küzdeni fog a Japán Nagydíj rendezési jogáért.
A fejlesztések érintették a mára legendássá vált 130R kanyart is: 2003-ban már az átépített kettős bal íven kanyarodtak a pilóták.
http://www.suzukacircuit.com/
http://www.honda.com/
http://www.honda.de/
http://www.suzukacircuit.co.jp/
http://groups.msn.com/Circuitsofthepast/welkom.msnw
http://www.grandprix.com/
A Japán harmadik legnagyobb városától, Nagojától 48 kilométerre délnyugatra elhelyezkedő szuzukai versenypályát 1962-ben Soichiro Honda építtette. Az a holland John Hugenholz tervezte, akinek nevéhez Zandvoort (Hollandia) és Jarama (Spanyolország) is fűződik.
Az 5,85 km hosszú pálya kezdetben Honda hatalmas szuzukai gyárához közeli motorversenypark része volt; ám ahogy Honda figyelme az autók felé fordult ez a park is nőtt, hogy helyt adjon autokiállításoknak. Mára pedig úszómedencék, jégkorcsolyapályák, konferenciaközpontok, hotelek, golfpályák és éttermek is megtalálhatók benne.
Az első Japán Nagydíjat 1963-ban futották Szuzukában, ez egy sportautóverseny volt, amelyet a fiatal brit pilóta, Peter Warr nyert. Warr évekkel később a Lotus F1 csapat fő irányítója és hajtóereje lett Colin Chapman halála után. A Japán GP egészen 1969-ig sportautóverseny maradt, ezután Formula 2 versenyeket futottak 1971 és 1975 között. A Formula 1 1976-ban érkezett a szigetországba, de a versenyt a Fuji pályán tartották és nem Szuzukában. Egészen 1987-ig kellett várni, hogy a Honda hatása érvényesüljön és a Formula 1 visszatérjen Japánba, immár a szuzukai pályára. Hugenholz eredeti terveinél biztonsági okokból lassabb volt az akkori pályavonal, de még mindig nagy kihívást jelentett a Grand Prix versenyzőknek.
Az első kanyar gyors és embertpróbáló, a pályavonal hosszú ívben húz jobbra, megkerül egy kis tavat, majd gyors bal-jobb kombinációkon vezet át mielőtt a főtribünön ülő nézők szeme elől eltűnik egy gyors balosban. Szuzuka egyike a kevés "nyolcas-alakú" pályáknak, hiszen a pálya a következő két jobbos után önmaga alá bukik, majd felfelé indul egy balos hajtűkanyarhoz, ahonnan az út a Spoon (kanál) kanyar felé halad. Ezután következik a hátsó egyenes (a második boxutcával), amely átvezet a hídon a lendületes 130R nevű (130 m sugarú) kanyarhoz. Ez az utolsó kanyarkombinációhoz fordítja a versenyzőket, amely valaha egy hosszú, gyors jobbos volt, de 1983 óta egy kellemetlenül szűk sikán.
A pálya több drámai világbajnoki futamnak is otthont adott. Ezek közül a legemlékezetesebb az 1987-es, amikor Nigel Mansell az időmérőn összetörte magát, és ezzel Nelson Piquet szerezte meg a bajnoki címet. Vagy 1989, amikor a McLaren-csapattársak, Ayrton Senna és Alain Prost ütköztek meglehetősen ellentmondásos helyzetben (Prost lett a bajnok), míg a rákövetkező évben megismételték a jelenetet, Prost immár egy Ferrari volánjánál (Senna lett a bajnok).
Szuzuka azóta is minden évben a Formula 1-es Japán Nagydíj helyszíne, de emelett Japán fő nemzeti sorozatainak is helyt ad. Az utóbbi években történt néhány fejlesztés a pályán, főképpen azért, mert a Honda attól tart, hogy a rivális Toyota gyár – a felújított Fuji pályával – hamarosan küzdeni fog a Japán Nagydíj rendezési jogáért.
A fejlesztések érintették a mára legendássá vált 130R kanyart is: 2003-ban már az átépített kettős bal íven kanyarodtak a pilóták.
http://www.suzukacircuit.com/
http://www.honda.com/
http://www.honda.de/
http://www.suzukacircuit.co.jp/
http://groups.msn.com/Circuitsofthepast/welkom.msnw
Utolsó kommentek